Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Nem fenyegetünk senkit, de felkészülünk mindenre”

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám / Eszes Boldizsár |  2015. július 7. 6:37

Budapesten tett látogatást július 6-án Hans-Lothar Domröse tábornok. A Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokság (Allied Joint Force Command Brunssum) parancsnoka Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnökkel is egyeztetéseket folytatott.

A látogatások után tartott sajtóbeszélgetésen a tábornokok eredményesnek ítélték a megbeszéléseket. „Egyetértettünk abban, hogy a NATO-nemzeteknek kétségtelenül bármikor, bárhol készen kell állniuk arra, hogy elhárítsák a fenyegetéseket, érkezzenek azok bárhonnan", fogalmazott Domröse tábornok. „Beszélgettünk az úgynevezett keleti irányú fenyegetésről, illetve a déli fenyegetésről is. Egyetértettünk abban, hogy a NATO kihívások előtt áll, amelyeket kezelnie kell: a déli fenyegetést a bevándorlók, Szíria és az Iszlám Állam jelentik, ami mára kritikussá vált. Az orosz fenyegetésről is beszéltünk."

1595997026

Domröse tábornok erős NATO-szövetségesként jellemezte hazánkat. „Magyarország megnövelte védelmi költségvetését, felkészítette erőit, és készen áll arra, hogy megvédje állampolgárait, és hozzájáruljon a regionális megerősítő intézkedésekhez, amelyeket életbe léptettünk a Balti-tengertől egészen a Fekete-tengerig. Mindenütt jelen vagyunk. A NATO az amerikai és a befogadó nemzeti erőkkel együtt készen áll arra, hogy megvédje az ország lakosait és területi integritását. Nem fenyegetünk senkit, de felkészülünk mindenre", fogalmazott.

A tábornok elmondta: az egyeztetéseken szóba került magyar partnereivel a NATO előretolt vezetés-irányítási törzselemeinek (Force Integration Units) telepítése is. „Ezeknek a kis parancsnokságoknak körülbelül 40 fős állományuk lesz, amelyből 20 főt a befogadó nemzet, 20 főt pedig a NATO többi tagországa biztosít majd", tájékoztatott Hans-Lothar Domröse, és hozzátette: reményeik szerint már idén év végéig létrejön a Magyarországon települő NFIU, de mindehhez még a miniszterek jóváhagyása is szükséges. „Keményen dolgozunk azon, hogy az összes épület, a koncepció és a szerződés elkészüljön idén nyáron, és reméljük, hogy a NATO védelmi miniszterei jóváhagyják majd a koncepciót októberben", mondta. A hazai NFIU a tervek szerint Székesfehérváron települ majd.

1595997026

Az afganisztáni műveletekről a tábornok elmondta: jelenleg a korábbi 100 ezer fő helyett 12 ezer NATO-katona van jelen a közép-ázsiai országban az idén januárban indult Resolute Support műveletben. „Célunk az, hogy még ezt a létszámot is tovább csökkentsük, tegyük fel, 2000 főre 2017-re vagy 2016 végére. A misszió lényege, hogy az afgán hatóságokat tanácsadói szerepkörben tanítsuk a korrupcióellenes tevékenységre, amely több rendőri és katonai munkát igényel", fogalmazott Domröse tábornok, aki Afganisztán vonatkozásában is hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét. „Magyarország az afganisztáni szerepvállalás kezdete óta erős szövetséges. Néhány éve személyesen látogattam meg a magyar vezetésű tartományi újjáépítési csoportot Pol-e Khomriban, ahol nagyon erős vezetéssel, nagyszerű csapattal találkoztam, amelyik hozzájárul Kabultól északra a stabilizációhoz. Fantasztikus munkát végeztek."

Az Iszlám Állam elleni, nem a NATO égisze alatt folyó, de számos NATO-tagállam részvételével folyó koalíciós műveletekről a tábornok a honvedelem.hu kérdésére azt mondta: a terrorállam nyújtotta fenyegetésre nemzetek szintjén született válasz, nem pedig a NATO mint szervezet szintjén. „Ez, ha úgy tetszik, a hajlandóak koalíciója, amelyet az Egyesült Államok vezet. Huszonkét nemzet vesz részt ebben a küzdelemben. Az ISIS harcosai brutális mészárosok, bűnözők és terroristák a szó valódi értelmében. Társadalmaink veszélyben vannak miattuk, ezért küzdünk ellenük. A NATO-parancsnokságnak nem feladata az erre való felkészülés vagy tervezés, de mindamellett figyelemmel kísérjük e küzdelmet, és azt kérdezzük magunktól, mit jelent a Szövetség biztonsága szempontjából. Törökországban például rengeteg menekült van, és ez fenyegetést jelent a biztonságunkra, de jelenleg nem a NATO problémája a kérdés."

1595997026

Fotó: Szabó Lajos zászlós