Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs zűr, csak zavar

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2013. május 25. 20:14

A lengyelországi légvédelmi rakéta éleslövészetre készülő MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei Kecskeméten vesznek részt a NEWFIP 2013 „Ramstein Guard 8” magyar- szlovén többnemzeti elektronikai hadviselési gyakorlaton.

1595954743

A NEWFIP (NATO Electronic Warfare Force Integration Period) az Észak-atlanti Szövetség által előírt – harcászati repülő, légvédelmi rakéta és radar alegységek részvételével zajló, valós repüléssel egybekötött – harcászati szintű légvédelmi rendszergyakorlat, mely évek óta az egyik fő kiképzési eseménye a Magyar Honvédségnek. A gyakorlat célja felkészíteni a NATO integrált légvédelmi rendszerének (NATINADS) részét képező nemzeti egységeket, alegységeket az elektronikai hadviselési technikák felismerésére, és a védelmi rendszabályok alkalmazására. Ez a Rába parti város alakulat számára annyit jelent, hogy a katonáknak elektronikus zavaró tevékenység ellenére is képesnek kell lenniük feladataik ellátására, vagyis az ellenséges légi eszközök felderítésére, követésbe vételére és – jelen esetben – imitált megsemmisítésére.

A győri rakétások május 13-án érkeztek Kecskemétre.  A közel százötven fős állomány feladata rendkívül összetett, hiszen túl azon, hogy – a Magyarország valamint Szlovénia kijelölt légtereiben egyaránt repülő – JAS-39-es Gripenekre kell tevékenykedniük, dolgukat egy zavaró elektronikai jeleket sugárzó konténerekkel felszerelt Cobham DA–20 típusú repülőgép is nehezíti. Kár lenne azonban elhallgatni, hogy a negyedik generációs könnyű vadászbombázó repülőgépek pilótái sincsenek irigylésre méltó helyzetben, hiszen az alkalmazott harcvezetési és tűzirányítási rendszer, valamint a kis hatótávolságú KUB, illetve a közeli hatótávolságú MISTRAL légvédelmi rakétarendszer jólképzett kezelő személyzete nem szokott célt téveszteni.

1595954743

A többnemzeti gyakorlatban az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred mellett, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, az MH 54. Veszprém Radarezred, valamint az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis is érintett. A május 20-án kezdődött ötnapos gyakorlat első felében alapvetően a szlovén félé volt a lehetőség, most azonban a győri katonákon van a sor. A skarlátpiros barettsapkás honvédek jelenleg az elektronikai hadviselés támogató rendszabályok és eljárások alkalmazását, különböző követési műveleteket, az ellenséges elektronikai ellentevékenység felismerését, valamint a jelentési eljárásokat és a hivatalos információcserét gyakorolják, és természetesen a légvédelmi harctevékenységet zavaró és zavar fedezete alatt repülő légi célokra.

A gyakorlat befejezésével azonban még nem utazhatnak haza a győri katonák, ugyanis számtalan feladat vár rájuk. Amellett, hogy az Elemző-Értékelő Csoport – a további szakmai fejlődés érdekében – összegezni fogja a terepen szerzett tapasztalatokat, a jövő héten veszi kezdetét egy egyhetes kihelyezett kiképzés is az idei év legnagyobb kihívására, vagyis az augusztusban esedékes légvédelmi rakéta éleslövészetre való felkészülést szolgálva.

1595954743