Nulláról indulva

Az első délszláv háború 1991-ben, bizonyos tekintetben felkészületlenül érte az átalakulóban lévő Magyar Honvédséget: a határaink mellett zajló konfliktus először mutatta meg, hogy egy háborút nem csak hagyományos eszközökkel és módon lehet megvívni. A hagyományos erők határ közeli átcsoportosítása mellett világossá vált, hogy szükség van (lenne) olyan gyorsreagálású erőkre, amelyeket légi úton bármikor, bárhol, záros határidőn belül bevethetnek. Ezért a katonai vezetés már 1992-ben úgy döntött, hogy az egri, a győri, a szombathelyi és a szolnoki felderítő-zászlóaljak állományából hozzanak létre egy – öt felderítőszakaszból és támogató erőiből álló – kettős rendeltetésű köteléket, egy úgynevezett légi mozgékonyságú századot. A század felkészítésével a 34. mélységi felderítő-zászlóalj parancsnokhelyettesét, Keresztúri László őrnagyot (ma nyugállományú ezredes) bízták meg.

Keresztúri ezredes neve ma már fogalom a szakmában és a hadseregben: az új képesség létrehozójának kezei alatt teljesen új szemléletű parancsnoki generációk „nőttek fel". A teljesség igénye nélkül: Sándor Zsolt dandártábornok, a tatai dandár parancsnoka, Sándor Tamás ezredes, a szolnoki különleges műveleti zászlóalj parancsnoka, Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka, Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató és Kiképző Központ parancsnoka is az elsők között érkezett az alakulathoz – de ne szaladjunk ennyire előre az időben.


(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 14-én, pénteken megjelenő számában!)