Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap a Gábor Dénes iskolában

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2013. december 2. 17:46

Rengeteg érdeklődő jelent meg a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium nyílt napján november 28-án. A rendezvényen részt vettek az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központ (2. KIK) Toborzó Részlegének munkatársai is.

1595963748

Nyílt nap a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumban

Az idei tanévtől kezdve az intézet a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában működik, az ország egyetlen honvéd szakközépiskolájaként. Az iskola mind a szülők, mind a diákok körében igen népszerű, amit ékesen bizonyított a nyílt nap is. Mint azt Berkecz Gábor iskolaigazgatótól megtudtuk: az eseményen több mint háromszáz érdeklődő jelent meg, akik megismerkedhettek az intézmény honvédelmi és elektronikai szakmai oktatásával.

A nyílt napon a toborzó részleg munkatársait is sok nyolcadikos tanuló, illetve az őket elkísérő szülő kereste meg. Ők főként az iránt érdeklődtek, hogy a középiskola elvégzését követően milyen lehetőségek vannak a Magyar Honvédség kötelékében.

A toborzók bemutatták egyrészt a továbbtanulási lehetőségeket, így az MH Altiszti Akadémián, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó képzéseket, illetve a felvételi követelményeket, külön kiemelve a nyelvvizsga fontosságát. Emellett az érdeklődők átfogó képet kaphattak a katonai pályán történő szolgálatvállalás különböző formáiról, a szerződéses illetve az önkéntes műveleti tartalékos szolgálat lehetőségeiről, valamint azok feltételeiről.

1595963749

A toborzók a továbbtanulási lehetőségeket is bemutatták