Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt napon vettek részt a tatai katonák

Szöveg: Rada Barbara |  2013. november 19. 19:41

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár is részt vett a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban tartott nyílt napon.

1595963170

Középiskolásoknak tartott technikai bemutatót a tatai dandár

A tatai dandár a technikai bemutató keretében AK 63 D gépkarabélyt, PKM géppuskát, RPG kézi páncélelhárító gránátvetőt és a hozzátartozó gránátot, 9M111-2 fagott páncéltörő rakétát, 93MNF védő kézigránátot, 96 MNF támadó kézigránátot, SZVD távcsöves puskát, P9RC 9 mm-es pisztolyt, valamint Gepárd M1 mesterlövész puskát mutatott be a diákoknak.

A középiskolások nagy lelkesedéssel fogadták a dandár képviselőit, ezernyi kérdést tettek fel a katonaélettel kapcsolatban. Az érdeklődők a KatonaSuli-program keretében honvédelmi alapismereteket tanulnak, így látható volt, hogy értenek a fegyverek összeszereléséhez. Ezen kívül a fiatalok videóanyag vetítésén keresztül is bepillantást nyerhettek az alakulat mindennapi tevékenységébe.

1595963170

A katonák az álcázás technikáját is bemutatták

Fotó: Tóth Zita főhadnagy