Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meggyilkolták az egyiptomi nemzetbiztonsági ügynökség egyik alezredesét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 19. 20:55

Három felfegyverzett férfi meggyilkolta az egyiptomi nemzetbiztonsági ügynökség egyik alezredesét – közölte november 18-án, hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium. A fegyveresek tüzet nyitottak a Mohamed Mabrúk alezredest szállító autóra a Kairó keleti részén fekvő Naszr negyedben vasárnap este. A leadott hét lövés következtében a férfi a helyszínen meghalt.

Mabrúk az egyik legmagasabb rangú biztonsági tisztségviselő, akit az iszlamista Mohamed Murszi elnök júliusi megbuktatása óta az egyiptomi fővárosban meggyilkoltak. Az alezredes a főképp terrorelhárítással foglalkozó ügynökség iszlamista csoportokat felügyelő osztályán dolgozott, és egy olyan csoport élén állt, amely a Murszi és a Muzulmán Testvériség más vezetői ellen felhozott vádak ügyében vizsgálódott.

Az alezredesnek a héten tanúskodnia kellett volna a Murszi elleni vádiratot összeállító vizsgálóbírók előtt, akik a külföldi szervezetekhez, egyebek között a palesztin Hamászhoz vagy a libanoni síita Hezbollah szélsőséges csoportokhoz vezető szálak felgombolyításán dolgoznak.

„A kormányzat soha nem fogja eltűrni, hogy bűnözők vagy terroristák csoportja a biztonsági erők tisztségviselőit támadják meg megfélemlítés céljából" – közölte Hádzim el-Beblávi egyiptomi miniszterelnök.

Szeptemberben ugyancsak Kairó Naszr negyedében öngyilkos merényletet követtek el az egyiptomi belügyminiszter ellen, akinek túlélte a támadást.

Egyiptomban állandósult az erőszak Mohamed Murszi elnök lemondatása óta. Az átmeneti kormányzat augusztus közepén rendkívüli állapotot vezetett be az országban, ezt múlt kedden oldotta fel a politikai vezetés.

Július óta ugyancsak megnövekedtek a szélsőséges fegyveres szervezetek, például az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportok támadásai és merényletei az egyiptomi hadsereg és a biztonsági erők ellen.