Nyugállományú katonák baráti találkozója Pozsonyban
Szöveg: Vámosi János | 2014. május 26. 10:47Pozsonyba látogatott május 15-én a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület (BBBE) küldöttsége, a Nyugállományú Katonák Trencséni Klubjának meghívására.
A delegációt a pozsonyi vásárváros területén Forgács Péter nyugállományú ezredes, elnök, Bácskai Béla alezredes, koordinátor és az elnökség több tagja fogadta. A látogatás során a két egyesület vezetői egyeztetést folytattak együttműködési megállapodásuk végrehajtásának tapasztalatairól és a 2014. évi kölcsönös látogatások ütemezéséről, a tervezett programokról. Ennek értelmében a trencséni klub július 30−31-én Budapestre látogat, a BBBE küldöttsége pedig szeptember 25−26-án viszonozza a látogatást Trencsénben.
A tárgyalásokon megfigyelőként részt vettek a Cseh Nyugállományú Katonák Olomouc-i Egyesületének vezetői is. A tárgyaló felek a megbeszélés eredményeként megállapodtak a cseh és a magyar egyesület partneri kapcsolatainak kialakításában. A tárgyalások során az egyesületek képviselői elhatározták, hogy erőfeszítéseket tesznek a háromoldalú együttműködés lehetőségeinek megteremtésére is.
A tárgyalásokat követően, a vásárváros területén a Balassi-egyesület tagjai megtekintették a legújabb technikai eszközöket bemutató 5. Nemzetközi Védelmi Kiállítást (IDEB 2014), és ezen belül a HM EI Zrt. által telepített standot is.