Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyugdíjas munkatársak találkozója Egerben

Szöveg: Zagyi Tamás zászlós |  2013. szeptember 25. 10:44

A jogelőd katonai szervezettől nyugállományba vonult katonákat és a nyugdíjas közalkalmazottait hívta meg egy baráti találkozóra az idősek világnapja alkalmából Holló István őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Heves megyei 5. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője.

Az egykori munkatársak nagy örömmel látogattak vissza korábbi munkahelyük irodáiba, hogy felidézzék a régi emlékeket, találkozzanak az iroda jelenlegi munkatársaival és a volt kollégákkal.

1595960441

A rendezvényen  Gáspár M. Levente alezredest, a Toborzó és Érdekvédelmi Osztály vezetője tájékoztatást adott az iroda életéről és a legfontosabb szakmai feladatokról. Kiemelt hangsúlyt kapott az érdekvédelmi területet érintő jogszabályi változások ismertetése, az ebből következő és a nyugállományú katonákat, nyugdíjas közalkalmazottakat érintő legfrissebb információk átadása. A szociális és kegyeletei feladatok változásain túl, a katonai igazgatási szakfeladatok helyzetéről is átfogó képet kaptak a vendégek. 

A parancsnokság osztályvezetője a toborzás helyzetéről, az Önkéntes Tartalékos Rendszer működéséről, a tényleges tartalékos szolgálatteljesítésekről és az árvíz elleni védekezésben részt vevő tartalékosok munkájáról, valamint a végrehajtást biztosító hadkiegészítési feladatokról is beszélt.

1595960441

„Ahogy egész aktív pályafutásuk alatt tették, úgy nyugállományú katonaként is támogassák a honvédelem ügyének megvalósulását, azon belül is a hadkiegészítést. Vigyék a parancsnokság jó hírét tovább, a családi és baráti környezetükbe, az érdeklődő fiatalokat irányítsák az ügyfélszolgálatokhoz, kitelepülések alkalmával keressék a toborzó pontokat" – hangsúlyozta az osztályvezető.

Fotó: Boldizsár Attila zászlós