Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Olyan lehetőség, amellyel luxus nem élni”

Szöveg: Révész Béla |  2017. szeptember 23. 6:51

A Honvéd Testalkati Programot indulása óta támogatja a hasonló szakmai koncepciókat valló Premium Health Concepts Kft. A cég a napokban újabb korszerű eszközöket adott át a program vizsgálóhelyisége és annak szakemberei számára. A műszereket dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke vette át szeptember 21-én, az MH Egészségügyi Központban.

1596039034

2015-ben a honvédelmi tárca az alkalmasságvizsgálatról szóló rendeletében vezette be a program ajánlását, melynek alapkoncepciója szorosan illeszkedik a NATO által meghatározott egészségügyi alapelvekhez, valamint a Magyar Honvédség egészségmegőrzési célkitűzéseihez. A Honvéd Testalkati Program (HTP) lényege, hogy a szakértők az abban részt vevő katona személyére szabva, annak egészségi állapotát és élet- illetve munkakörülményeit messzemenőkig figyelembe véve alakítják ki a 12 hónapon átívelő, életmódváltást elősegítő tervet.

A program célkitűzéseit és módszereit tekintve egyaránt közel áll a Premium Health Concepts Kft. alapelveihez, így nem véletlen, hogy a Magyar Honvédség és a cég tudományos-szakmai együttműködése a projekt indulása óta töretlen. A Kft. orvosi diétás programjával támogatja a testsúlycsökkentésre szoruló és ezért tenni akaró jelentkezőket, valamint különböző eszközök beszerzésével segíti részvételük eredményességét.

1596039034

A cég ügyvezető igazgatója, Molnár Siegfried szeptember 21-én adta át a program számára azokat az eszközöket, amelyekkel annak vizsgálóhelyisége még korszerűbbé és eredményesebbé válik. Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke az eseményen elmondta: az MH Egészségügyi Központ és a Premium Health Concepts között hosszú idő óta kiváló a szakmai és a tudományos együttműködés. A Honvéd Testalkati Program során a kooperáció kiemelkedően fontos, hiszen a katonák esetében mindennél jobban oda kell figyelni az egészséges életmódra, a testsúlyra, a fizikai állóképességre. „Különösen igaz ez azoknak a feladatoknak a tükrében, amelyet a Magyar Honvédség napjainkban ellát, elég, ha csak a határvédelemre gondolunk. Ezeknek kizárólag úgy lehet eleget tenni, ha a katonák fizikailag is felkészültek. E felkészültségnek az alapja pedig nem más, mint a tudatos életmód. Amit a projektünk magában foglal, az jóval túlmutat az egyszerű súlycsökkentésen, mi komplex életmódprogramot kínálunk. A most kapott műszerekkel a lehetőségeink is jelentősen bővülnek" – hangsúlyozta Kopcsó tábornok.

1596039035

Molnár Siegfried válaszában megköszönte a lehetőséget, hogy cége aktív részese lehet a testalkati programnak. Mint mondta, a magánszektor napjainkban ontja magából az értéktelen termékeket és a használhatatlan életmód-filozófiákat, amelyek a legtöbb esetben vagy minden tudományos alapot nélkülöznek, vagy csak kis hatékonysággal rendelkeznek. Az ügyvezető igazgató kiemelte: cége számára nagy lehetőség, hogy alapértékeikhez hasonló, nagy volumenű programban vállaljon szerepet. „Egy profi programhoz profi felszerelés is kell, hogy matematikai pontossággal ki lehessen mutatni, mi történik az adott katona szervezetében, min kell változtatnia a mindennapjaiban. A legtöbb testtömeg-csökkentő programmal az a gond, hogy résztvevők fáradtabbak, gyengébbek lesznek tőle. A katonák esetében ez szóba sem jöhet, itt éppen az a lényeg, hogy a személyre szabott program folyamán erősödnek, mivel az izomzat megmarad, csupán a zsírszövet épül le" – mondta Molnár Siegfried.

A tájékoztatón bemutatott eszközök között szerepelt speciális mérleg és vizsgálóágy, boka-kar-index mérő, amely egyszerre tud vérnyomást mérni mind a négy végtagon, s ezzel az érkeringési állapotot a lehető leggyorsabban tudja feltérképezni, valamint egy orvosi impedancia mérő, melynek használata során a készülék gyenge elektromos hullámot küld a testbe, majd az elektromos ellenállást kiértékelve következtet a test víz-, zsír- és izomösszetételére.

1596039035

A tanácsadó iroda új eszközei kapcsán dr. Juhász Zsolt alezredes, az MH Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság kiemelt főtisztje, a Honvéd Testalkati Program felelős vezetője adott rövid tájékoztatót a projektről. Az alezredes elmondta, hogy az MH EK honlapján már 2015-től külön felületet hoztak létre a HTP-nek. Itt lehet letölteni a jelentkezőknek egy motivációs és egy egészségügyi kérdőívet, amelyet a szakemberek előzetesen, még az első személyes találkozó előtt tanulmányoznak. A személyes fizikai vizsgálaton – beleértve a szívműködés- és érrendszeri vizsgálatokat, valamint a testösszetétel mérését is – az adatokat értékelve elég pontos és átfogó képet kapnak arról, hogy az adott katona életmódjában, táplálkozásában, sportolási szokásaiban milyen változások lehetnek javasoltak. A konzultáció során megkérdezzük, milyen célt tűzött ki maga elé, mit szeretne elérni, s elmondjuk neki, a vizsgálatok tükrében mi a kiindulási alap. A motivációs szándék és a cél elérése közötti út nagyon hosszú, de mi, amikor egy 12 hónapos programot állítunk össze, mindent figyelembe veszünk az adott katona lehetőségeiben, életkörülményeiben, és ahhoz viszonyítva állítjuk össze számára, személyére szabva a tervet. Ebbe a sportolás legapróbb részleteitől az esetleges dohányzási szokásokon át az egyéni táplálkozási tanácsadásig minden benne van. Módszerünk egyik alapja, hogy hagyjuk a szervezetet hozzászokni a változásokhoz. Egy-egy programperiódus ezért három hónapig tart, s amikor visszajön hozzánk az illető, meglátjuk, mennyit fejlődött, így ez alapján szabjuk meg a következő 3 hónap programját" – részletezte Juhász alezredes.

1596039035

A tájékoztatón elhangzott: a korszerű eszközökkel felszerelt vizsgálóhelység komplex szemléletű, egyénre szabott életmódváltást támogató programjával és kiemelkedő szakembereivel ingyenesen nyújt segítséget a Magyar Honvédség katonái számára. Hogy ez mennyire kivételes, azt Molnár Siegfried világította meg. Az ügyvezető igazgató összehasonlításképpen elmondta, hogy a magánszektorban egy ilyen jellegű, egy éven át futó program havonta 70-100 ezer forintba kerül. „Az ingyenes program a katonák számára olyan lehetőség, amellyel luxus nem élni" – zárta a tájékoztatót Kopcsó István dandártábornok.

1596039035

Fotó: Rácz Tünde