Önkéntességből jeles

Szöveg: Galambos Sándor | 2016. október 21. 7:09

Hatvannégy hadisírt, az első, illetve a második világháborúkban elesett százkét katona végső nyughelyét újította fel édesanyja és nagypapája segítségével a makói református temetőben Sipos Maja Flóra. A helyi József Attila Gimnázium 10. osztályos tanulója a vakációra félretett összes zsebpénzét festékre, ecsetre és tisztítószerre költötte.

Sipos Maja Flóra szülei és nagyapja társaságában.

Katonasírokat ápolt a nyári iskolai szünetben Sipos Maja Flóra. Bár a 15 esztendős diáklánynak nincs hozzátartozója a Makó környékéről besorozott, valamint az ottani harcokban elesett katonák közt, ennek ellenére édesanyjával és nagypapájával két hétig dolgoztak a hősi sírok rendbetételén.

– Szüleimmel halottak napján minden évben kilátogatunk a dédnagymamám sírjához a temetőbe. A családunkban hagyomány, hogy ilyenkor viszünk virágokat az elesett honvédeknek is. Minden egyes alkalommal megdöbbentem azon, hogy a katonasírok milyen elhanyagolt állapotban vannak. Elgondolkodtam: mivel tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy szebbé tegyük az elesettek nyughelyét. Idén aztán elhatároztam: a nyári szünetben rendbe hozom a sírokat. Itt hősök fekszenek, akik a hazáért áldozták az életüket. Szerintem fontos, hogy ez a parcella méltó legyen az emlékükhöz – indokolta a nyári szünetben vállalt önkéntes munkáját Maja.

A helyszín bejárásakor megállapította, hogy hatvannégy sír vár felújításra, némelyikbe több katonát is temettek – köztük sok az ismeretlen. Összesen százkét, az első és a második világháborúban elesett honvéd nyugszik a makói református temetőben. A diáklánynak fogalma sem volt arról, miként lásson neki a munkának.

– Az egyik festékbolt dolgozóitól kértünk tanácsot, akik kiváló sírkőtisztítószert és festéket ajánlottak. Először megtisztítottuk a környezetet, aztán anya elektromos sövényvágóval lenyírta az elburjánzott növényzetet, tata a gyökerek által megdöntött sírköveket állította a helyükre, és flexszel leszedte az évtizedek alatt rájuk rakódott durva szennyeződéseket, én pedig drótkefével és sírkőtisztítóval dolgoztam, illetve a betűket festettem újra. A munkába néhány napra körzetünk önkormányzati képviselője, Kovács Sándor is bekapcsolódott, aki képviselői alapjából nyolc köbméter murvát hozatott a sírok közé. Volt olyan idős néni, aki elsírta magát, amikor megtudta, hogy mit és miért csinálunk – emlékszik vissza a diáklány.

A felújított sírkert ünnepélyes átadását katonai tiszteletadás mellett tartották, az 1944. szeptember 24-i, Makó környéki harcok kezdetének évfordulóján. Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, címzetes egyetemi tanár beszédében George Santayana filozófus, író, költő szavait idézve hívta fel a figyelmet az utókor felelősségére: „Aki nem tud emlékezni a múltra, arra van átkozva, hogy megismételje azt."

– A szerbiai hadszíntérről már 1914. augusztus végén megérkeztek az első sebesültek a helyi kórházba. A cs. és kir. budapesti 32. gyalogezred katonái hozták őket az önkéntesen felajánlkozó gazdák szekerein az állomásról az internátusba. Ezekkel a sebesültekkel egy időben érkezett a hír az első makói hősi halottról. Szabó Rudolf, a főgimnázium fiatal tanára az első napok szerbiai harcaiban esett el. Az ő neve nyitotta meg a város hősi halottjainak hosszú névsorát. Harminc évvel később pedig Makó frontvárossá vált. Heszlényi József altábornagy, a magyar 3. hadsereg parancsnoka 1944. szeptember 25-én este a Honvéd Vezérkarnak jelentette: „A 23. tartalékhadosztály részeit Makón körbezárták. A városban utcai harcok folynak." Ez magyarázza, hogy a temetőben nem csak helyi illetőségű katonák nyugszanak – idézte fel a történelmi eseményeket a nyugállományú altábornagy.

Sipos Maja és családtagjai önként vállalt, áldozatos munkájukkal nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Makó közössége teljesíthette azt, amit 1918 végén a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnoka, Lukachich Géza altábornagy búcsúparancsában megfogalmazott. Akiket (…) hiába vár az ölelő hitves, az aggódó anya, a repeső gyermek kitárt karja, mert legdrágább kincsüket, az életüket áldozták a haza oltárán, azoknak az emléke legyen áldott, amíg csak egy magyar él!

* * *

A nagypapa, Sarkadi Ernő, az édesanya, Sarkadi Ágota és lánya, Sipos Maja Flóra közel száz órát dolgoztak a temetőben. A hősi sírok felújítására – az ötletgazda vakációra félretett zsebpénzével együtt – több mint hatvanezer forintot költöttek. A munkát folytatni fogják, rövidesen megkezdik a város római katolikus temetőjében található százhét katonasír rendbetételét.