Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország és az új alliance

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. május 1. 17:33

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

„Az angol királyi pár párisi látogatását Péterváron is nagy érdeklődéssel kísérték, s az orosz sajtóban élénk visszhangot vertek."  Úgy látszik, semmi sem állíthatja meg az új hármas szövetség megalakulását – írja a Pesti Napló.

A címlapon a hadügyi kiadásokat bírálja a Pesti Hírlap publicistája.
Erdély közvéleménye aggódva lesi, hogy a hadügyi költségvetésben méltánylásra lel-e az a régi kívánság, mely azonban Berchtold és Czernin diplomáciája s Tisza román paktálásai óta mind égetőbbé vált: megerősíti- e végre a hadsereg Erdélyt Románia felé? S erről az igazán magyar kérdésről minden valószínűség szerint csak titokban fog tárgyalni a delegáció, és az erdélyi magyarok tovább sem hajthatják le nyugodtan álomra a fejüket, mert a pénzüket, a véres verejtékkel kiizzadott adójukat elfogadja, sőt követeli a hadsereg, de azt, hogy cserébe érte legalább biztos védelmet kapjanak Románia felé az erdélyiek − még álmodni se lehet."

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595971237

1914. májusi újságok
Címkéklapszemle