Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsavart homokzsák lesz a váltóbot

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. június 4. 11:48

„Zöldár 2013 – Összefogás” névvel emlékfutást szervez június 13-án, pénteken a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, a Honvéd Arrabona SE, illetve a Honvédség és Társadalom Baráti Kör helyi szervezete. Az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett közösségi futóversenyen összesen harminc,  hat-hat fős csapat teljesíti majd a huszonkét kilométeres távot.

Az emlékfutással kapcsolatosan honlapunk kérdésére Könczöl Ferenc alezredes, a rakétaezred parancsnokhelyettese, a főszervező elmondta: a futók Győrzámolyból indulnak útnak, majd a Szigetközön át, Dunaszeg, és Dunaszentpál érintésével érnek vissza a kiindulópontra, ahol a hagyományos katonás ebéd (babgulyás) várja majd a résztvevőket. A váltóbot stílszerűen összecsavart homokzsák lesz.

1595973071
Győr térségében többször is kritikusra fordult az árvízhelyzet, de az összefogás minden esetben segített

Könczöl Ferenc alezredes a rendezvény hátterével kapcsolatosan felelevenítette a tavalyi rekordméretű árvíz egyik legnagyobb pozitív élményét.

„Hihetetlen összefogást tapasztaltunk az árvíz elleni védekezés ideje alatt. Katonákat, rendőröket, tűzoltókat, katasztrófavédőket, vízügyeseket, civil szervezeteket, civileket… nemre és korra való tekintet nélkül mindenkit egymás mellé állított a védekezés. Nagyon jó érzés volt katonának lenni a gátakon, és ennek az összefogásnak szeretnénk emléket állítani" – fogalmazott a főszervező.

A szervezők kezdetben elsősorban a társszervezetekkel vették fel a kapcsolatot, de ahogyan a rendezvény tervének egyre inkább híre ment a térségben, úgy csatlakoztak a kezdeményezéshez az árvíz elleni védekezésben érintett települések is. Képviseltetik magukat helyi vízügyes szakemberek, a KatonaSuli-programban részt vevő környékbeli iskolák csapatai, sőt, a helyi kormányhivatal is. Széles Sándor kormánymegbízott és Borkai Zsolt, Győr polgármestere minden elképzelhető módon támogatják a közösségi futóverseny sikeres lebonyolítását.

1595973071
Könczöl Ferenc alezredes szerint az emlékfutáson a közösségi élmény a cél, de a verseny győztesei díjakat kapnak

„Ezzel a rendezvénnyel is szeretnénk közelebb hozni a fiatalokat és a civil társadalmat a honvédséghez" – zárta a beszélgetésünket Könczöl Ferenc alezredes.

Mint ismeretes, 2013 júniusában minden idők legnagyobb árhullámával kellett szembenézni a Duna magyarországi felső szakaszán (is). Több mint kétezer katona küzdött a természeti elemekkel heteken át, együttműködve a vízügyi szakemberekkel, a katasztrófavédőkkel, a rendőrökkel, valamint az otthonaikat féltő önkéntesekkel. A nehéz körülmények között közösen tett emberfeletti erőfeszítések eredményeként végül sikerült a medrében tartani a Mosoni-Dunát és a Rábát anélkül, hogy egyetlen települést is elöntött volna a víz.
Ennek a hatalmas teljesítménynek kíván emléket állítani a „Zöldár 2013 – Összefogás" elnevezésű emlékfutás.


Fotó: archív