Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Páncélozott harcjárműveket kap Szabadszállás városa

Szöveg: Gulyás Sándor |  2017. november 25. 11:18

Páncélozott felderítő úszó gépkocsi, valamint páncélos szállító harcjármű és egy T−34-es harckocsi gazdagítja rövidesen Szabadszállás vagyonát.

1596041729

A lakótelepen álló harci eszközök a Honvéd Nyugdíjas Klub kezdeményezésére kerülnek ingyenesen az önkormányzat tulajdonába.
A település több mint ötven esztendeig volt katonaváros, a laktanyában több egység állomásozott. A városban működő MH Alföldi Kiképző Központ tizenhárom éve, 2004 decemberében zárta be kapuját. A három páncélozott harcjármű innen került át a Honvéd utcai lakótelep parkjába.

A harci eszközök karbantartásáról a helyi nyugdíjasklub gondoskodott – tudtuk meg Farkas Zoltán nyugállományú mérnök alezredestől.
A nyugdíjasklub a honvédség emlékét őrző állandó kiállítást működtet. Az összegyűjtött tárgyak hitelesen tudják bemutatni az itt működött alakulatok történetét a felnövekvő nemzedék számára, kedvet ébresztve a fiatalokban a katonai pálya és a haza védelme iránt. A három páncélozott jármű kiválóan illeszkedik a sorba, ezért kezdeményezte a klub tagsága a Magyar Vagyonkezelő Zrt.-nél a tárgyak ingyenes birtokba vételét. A megállapodás értelmében az eszközök a város tulajdonába kerülnek, karbantartásukról a korábbi gyakorlatnak megfelelően továbbra is ők gondoskodnak – mondta el lapunk érdeklődésére a Honvéd Nyugdíjas Klub elnöke, aki hozzátette azt is, hogy szándékukban áll további haditechnikai eszközöket beszerezni, amelyeket a helyőrségi gyűjtemény épületénél kívánnak elhelyezni.

1596041729

Fotó: a szerző felvételei