Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Párizs és Nagyvárad hangulatát idézték fel

Szöveg: Kovács Zoltán |  2014. január 23. 9:40

Ma Váradra tekintünk, a lovagkirály, Szent László sírjára, Vitéz János püspökségére, a Holnap-osok kávéházaira. Innét indult a Nyugat első nemzedékének vezéralakja, Ady Endre, hogy Dévénynél betörjön „új időknek új dalaival” – mondta Vargha Tamás Székesfehérváron, január 22-én, szerda este.

1595965873
A gálaest nézőit Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a magyar kultúra napja alkalmából rendezett, Ady és Nagyvárad című ünnepi gálaest nézőit köszöntötte a Vörösmarty Színházban.

Székesfehérvár idén Nagyváraddal közösen ünnepelte magyar kultúra napját a fehérvári teátrumban. Az előadásban a színház színészei versekkel, prózával és zenés betétekkel idézték fel Párizs hangulatát és Ady Endre életének legfontosabb állomásait, majd a nagyváradi Varádium vonósnégyes rövid koncertjét tekinthették meg a nézők.

1595965873
A színház művészei versekkel, prózával idézték fel Párizs hangulatát

A műsort követően dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere adta át a város kulturális életét gazdagító kiemelkedő tevékenységért odaítélt Pro Cultura Albae Regiae díjat a Szabad Színház társulatának, akik 1958 óta – akkor még, mint Videoton Színpad – művészetszeretetükkel, civil elkötelezettségükkel, bemutatóikkal és újító ötleteikkel szerves részeivé, sőt gazdagítóivá váltak Székesfehérvár kulturális életének.

1595965873
Cser-Palkovics András polgármester adta át a Pro Cultura Albae Regiae díjat

Fotó: a szerző felvételei