Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Prágában üléseztek a visegrádi országok védelmi miniszterei

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2015. december 17. 20:55

A tömeges migrációs válság enyhítéséről és az aktuális biztonsági helyzet legfőbb kérdéseiről tárgyaltak a Visegrádi Négyek (V4) védelmi miniszterei december 17-én, csütörtökön Prágában.

1596005753

A találkozón dr. Simicskó István honvédelmi miniszter kiemelte a visegrádi országok együttműködésének szerepét, amely új fejezetet nyitott a hatékony védelem terén. Magyarország honvédelmi minisztere külön hangsúlyozta az egységes fellépés és a közös értékeink jelentőségét, védelmét.

A cseh elnökség szervezésében megtartott informális találkozó lehetőséget nyújtott a határvédelemhez kapcsolódó katonai-rendészeti együttműködésben szerzett tapasztalatok cseréjére és a levonható tanulságok összegzésére.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy az Európai Unió legszorosabb, legsikeresebb és legstabilabb regionális együttműködését alakítsák ki a V4-ek.
2016. januárjától a V4-ek közös harccsoportot állítanak készenlétbe, ez 4000 fős alakulatot jelent, melyben Magyarország 640 katonával vesz részt.

1596005754