Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rakétapárbaj – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. július 8. 15:51

A már amúgy is feszült török–amerikai viszony egyik potenciális töréspontja, hogy az eurázsiai állam orosz Sz–400-as légvédelmi rakétarendszert kíván hadrendbe állítani, melynek leszállítása 2019 júliusa és októbere között valósulhat meg. A tranzakció eredményeként Törökországot kizárhatják az amerikai F–35-ös programból, melynek keretében Ankara legalább száz repülőgép megvásárlását tervezte.

1599205587
Az orosz gyártmányú Sz–400 Triumf (NATO-kódja: SA–21 Growler) légvédelmi rakétarendszer török beszerzésével kapcsolatos hírek először 2016. augusztus elején jelentek meg a sajtóban, Recep Tayyip Erdoğan török elnök szentpétervári útjával összefüggésben.

Októberben Ankara hivatalosan is ajánlatot kért Moszkvától a fegyverkomplexumra, majd 2017 februárjában a török védelmi miniszter közölte, hogy megszületett a döntés az Sz–400-as megvásárlásáról. Erdoğan elnök 2017. szeptember 12-én jelentette be, hogy aláírták a szerződést, és sor került előleg fizetésére is. A megegyezés részét képező hitelmegállapodást 2017. december 29-én látták el kézjegyükkel a felek, s ezzel véglegesítették a szerződést. A török megrendelés egy Sz–400 Triumf légvédelmi rakétakomplexumra vonatkozott. Ez általában két üteget jelent, egyenként kilenc indítóegységgel, alapértelmezés szerint körülbelül 72 rakétával. Opcionálisan szó van emellett egy második komplexum vásárlásáról is.

A jelenlegi hírek szerint az Sz–400-as leszállítása 2019 júliusában kezdődik, 2019 októberére pedig be is fejeznék a telepítést. Úgy tudni, a tranzakció 2,5 milliárd dollár értékű, melynek 45 százalékát fizetik előlegként a törökök, 55 százalékát pedig rubel alapú orosz hitelből finanszírozzák – foglalja össze a fegyvervásárlás részleteit „A török Sz−400-as beszerzés háttere és problémái" című elemzésében Pénzváltó Nikolett, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatóasszisztense.

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 12-én megjelenő számában!