Rend a levegőben – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2020. augusztus 15. 9:14Pápa belvárosa felől érkezve nem is látszik olyan nagynak a bázisrepülőtér, bár – a méreteket illetően – már gyanús volt, hogy egész jóízűt autóztunk a légikikötő különféle kapui között, míg végre bekanyarodtunk oda, ahol már vártak bennünket.
Civil kocsiból ki, katonai autóba be, és indulás a torony felé. Az első százméterek után aztán előtűnnek a valós méretek… Még jó, hogy nem gyalog indultunk neki a harminckét Celsius-fokos kánikulában. A kisebb-nagyobb civil repülőterekhez szokott szemnek furcsa lehet, hogy mekkora területen fekszik a sok-sok épületből álló komplexum. Kicsit csodálkozunk a távolban némán le- és felszálló polgári Airbus A320-as láttán – van a közelben egy polgári reptér is? A messzeségben álldogáló irányítótorony sem tűnt túl magasnak, ám odaérve hamar tisztázódott: a 320-as immár bömbölő hajtóművekkel bizony a mi pályánkon tréningezik, a toronyban pedig nagyon is örültünk a liftnek, illetve annak, hogy nem kell hét emeletet felfelé lépcsőznünk.
Kilátás a magasból
Odafent monitorok, számítógépek, néha egy-egy halk rádióforgalmazás és a klímának köszönhetően kellemes hűvös levegő. No meg a kilátás a fényszűrős panorámaüvegeken keresztül! Paksi Sándor százados, a légiforgalmi irányítóközpont váltásparancsnoka néhány másodpercig elnézően megmosolyogja civil lelkesedésünket a panorámáért, majd a torony egy barátságos ívébe invitál, közvetlenül a kirakatnyi üvegtáblák mellé.
– Széltében-hosszában közel tíz kilométert kell belátnunk ahhoz, hogy ellenőrizni tudjuk a le- és a felszállást: kint vannak-e a futóművek, ott halad-e a gép, ahol a pilótája jelenti, látszik-e rajta bármiféle szerkezeti sérülés? A vizuális megfigyelésnek elsősorban ez a funkciója. Persze, ha az időjárás közbeszól, akkor komoly szerephez jut a műszerezettség is – magyarázza Paksi százados.
További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 14-én megjelent számában!
