Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sajtóháború a németek és az oroszok között

2014. március 7. 17:19

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

A március hetedikén megjelenő Pesti Napló új információkat adott közre az orosz próbamozgósításról. A lap szerint az egész szervezés mögött francia katonai hatóságok és a francia állam pénze állnak. Feltételezések szerint még az is a franciák műve, hogy a próbamozgósítás Oroszország nyugati határán fog kezdődni.
A magyar napilapok egyenesen sajtóháborúként emlegetik a német és orosz újságírók egymást pocskondiázó írásait.

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595968223

1914 márciusi újságok
Címkéklapszemle