Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres évet zárt a Honvéd Férfikar

Szöveg: honvedelem.hu / honvedart.hu |  2014. január 13. 9:37

Munkával teli, ámde sikeres évet tudhat maga mögött a világszerte egyedülálló, negyventagú Honvéd Férfikar, amely Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa. A Liszt-díjas karnagy, Strausz Kálmán vezetésével működő együttesnek szinte minden hónapra jutott egy-egy új bemutató vagy kiemelkedő koncert, márciusban pedig a kórus Magyar Örökség-díjat kapott.

http://www.honvedart.hu/visszatekintes-a-honved-ferfikarral/
1595965533
A Honvéd Férfikar a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében

A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház színpadán is láthatta a közönség a Honvéd Férfikart, Wagner, Erkel és Kodály műveiben szerepelni. Az adventi időszakban pedig a Nemzeti Színház Honegger Johanna a máglyán című remekművében működtek közre, amelyet Vidnyánszky Attila rendezésében láthatott a közönség december végéig, Strausz Kálmán vezényletével.

Külföldi szereplésben sem volt hiány, októberben a Honvéd Férfikar, a Budapesti Stúdió Kórus Egyesület, a szlovák Stilla Pectus Polgári Egyesület, a lengyel Capella Cracoviensis és a Krakkói Zeneakadémia együttműködésével, nagy sikerrel mutatta be Krakkóban és Czestohowában Liszt Ferenc: Szent Szaniszló oratórium-töredékek című művét.

A Honvéd Együttes férfikara ebben az évadban is elindította három részes budapesti bérlet-sorozatát a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A nyitóhangversenyen Cherubini Requiemjét mutatták be az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével.

1595965534
Krakkói koncert

Fotó: honvedart.hu