Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Simicskó Istvánt választották a BHSE társadalmi elnökévé

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. május 27. 8:26

Egyhangú szavazással a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) társadalmi elnökévé választották dr. Simicskó István honvédelmi minisztert május 26-án, a szervezet éves küldöttgyűlésén.

A csütörtöki ülésen a honvédelmi miniszter elmondta: a tárca és a honvédség szorosabbra fűzi a kapcsolatot az egyesülettel, ami mindenkinek előnyére válhat.

1596014148

Simicskó István szólt arról is, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek az olyan sportokra, amelyek jobban kapcsolódnak a honvédséghez: ezek között megemlítette a küzdősportokat, a lövészetet és az öttusát. Kifejezett cél az is, hogy a honvédség sporton keresztül nyisson a társadalom felé. „Ez egy nehéz feladat, de nem lehetetlen" – hangsúlyozta.

A tervek között szerepel egy honvédelmi sportszövetség létrehozása, amelynek keretében – a toborzást és sportot összekötve – programokat szerveznének országszerte.

1596014149

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária