Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai megbeszélést tartottak a tapasztalat-feldolgozók

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. március 29. 14:09

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság tapasztalat-feldolgozó szakállománya, valamint az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Tapasztalat-feldolgozó Osztályának munkatársai rendeztek szakmai megbeszélést a napokban Budapesten, a Zrínyi Miklós laktanyában.

A megbeszélésen megvitatták a két szervezet közötti együttműködést, annak lehetséges erősítését, valamint a tapasztalat-feldolgozás megújításával kapcsolatos elképzeléseket.

1596029725

Az elöljárói szándék, valamint a tapasztalat-feldolgozás jelenlegi helyzetének elemzése vezetett oda, hogy mára már megfogalmazódtak a szakterület megújítására vonatkozó elképzelések, amelyek megvalósítása érdekében sok feladat vár a szakállományra − egyebek mellett erről is szó esett a mostani megbeszélésen.

A tervek között szerepel többek között a központi szabályzók átdolgozása, új adatbázis és portál fejlesztése, a parancsnokok és a szakértők bevonása a folyamatokba, valamint a gyakorlatok tapasztalat-feldolgozó tevékenységének hatékonyabbá tétele.