Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Személyes és közérdekű adatok, kiemelt figyelem

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. október 11. 16:28

Második alkalommal tartott adatvédelmi továbbképzést az adatvédelemmel foglalkozó beosztottak számára a HM Hatósági Hivatalhoz tartozó Szakirányítási Igazgatóság. A személyes és közérdekű adatokkal tevékenykedők október 10-én számos előadást hallhattak, emellett olyan gyakorlati kérdések is beépültek a továbbképzés tematikájába, mint például a különleges jogesetek megoldásai.

A továbbképzés első előadását dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke tartotta. Beszámolt a szervezet éves tevékenységéről. Kiemelte: folyamatosan változó világban, változó jogszabályi környezetben kell ezt a munkát végezni. Hozzátette: mozgásban van a nemzetközi jogalkotás is, hiszen formálódik az Európai Unió által tárgyalt adatvédelmi reformcsomag. Ez azt mutatja, hogy a jövőben közös, az egész unió által elfogadott eljárási rendre is ki fog alakulni.

1595961325

„Minden katonai szervezetnél van egy helyi adatvédelmi felelős, aki ismeri a jogi környezetet és szakszerűen tud eljárni, ezzel segítve a parancsnok munkáját" – mondta el a honvédelem.hu kérdésére válaszolva dr. Ujfaludi Zoltán alezredes, a Honvédelmi Minisztérium belső adatvédelmi felelőse. Hozzátette: az adatvédelem, a személyes adatok jogszerű kezelése és az információs szabadság, azaz a közérdekű adatok közzétételének jogi környezete volt a továbbképzés központi témája. A gyakorlati feladatok pedig azt mutatták meg, hogyan kell például egy beérkező adatkérést kezelni, hogyan és hány napon belül lehet teljesíteni, vagy adott esetben elutasítani.

A továbbképzésen előadást tartott – többek között – dr. Révész Balázs, a NAIH vizsgálati főosztály vezetője; dr. Balogh Gyöngyi, a NAIH hatósági osztályvezetője; dr. Lajkó Dóra, a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar adjunktusa; valamint a Szakirányítási Igazgatóság három főtisztje, dr. Ujfaludi Zoltán alezredes, Urbánné dr. Nagy Erika alezredes, és dr. Dudás Tímea őrnagy is.

1595961325

Dr. Gulyás András ezredes, a HM Hatósági Hivatal főigazgatója kiemelte, egy év alatt rendkívül sokat fejlődött az adatvédelemmel foglalkozó állomány szakmai elismertsége, és ez jól mérhető volt a jogesetmegoldások során megfogalmazott válaszokból is. Reményét fejezte, ki, hogy az itt megszerzett ismereteket munkájuk során megfelelően tudják majd kamatoztatni.

Fotó: a szerző felvételei