Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szoros együttműködés a kibertérben

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2014. június 27. 13:42

Június 23-án rendezték a Central European Cyber Security Platform (CECSP) első kibergyakorlatát, amelyen természetesen a Magyar Honvédség is aktívan részt vett.

A Platform tagjai közé Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria tartozik. A gyakorlaton részt vevő országok a kibervédelem területén az információk, legjobb eljárások, módszerek megosztásával szándékozzák segíteni egymást a jövőben a kiberfenyegetések elleni védekezésben. A további célok közé tartozik a valós események, tapasztalatok feldolgozása, illetve azok gyakorlatokon történő felhasználásával az elektronikus információvédelmi szakemberek képességeinek kiegészítése, szakmai felkészítése.

1595974552

„Nemrég fejeződött be a Locked Shields 2014 nemzetközi kiberbiztonsági gyakorlat, ez a már következő megmérettetés" − mondja a honvedelem.hu-nak dr. Kassai Károly ezredes, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség osztályvezetője. „Egy ilyen rendezvény kiváló lehetőség a tapasztalatszerzésre, a tanulásra, így az egyes nemzetek – köztük Magyarország is – törekszenek a hasonló gyakorlatokon történő részvételre. És tegyük hozzá: amellett, hogy mi is tanulunk, esetenként mások is tanulhatnak tőlünk. Egy efféle gyakorlat során a nemzeti és nemzetközi szakmai kapcsolattartás egyaránt jobbá, gyorsabbá és gördülékenyebbé válik, ötleteket szerezhetünk jövőbeli fejlesztésekhez."

A gyakorlaton a CECSP-országok különböző szintű kormányzati és katonai szervezeteinek képviselői vettek részt aktív játékos vagy megfigyelői szerepkörökben. A gyakorlatot számos munkacsoportülés előzte meg, amelyeken a technikai hibaelhárításért-behatárolásért felelős szervezetek képviselői is részt vettek. Mindez egyben arra is garanciát jelentett, hogy a kialakított feladatok valóban a mindennapi életben kialakuló szituációkat tükrözik vissza. Az adminisztratív (table top) gyakorlatot a Magyar Honvédség részéről a kiberesemények központi kezelésért felelős „Központi Felügyelet", valamint az események adminisztratív, koordinációs és technikai feldolgozásáért felelős MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár szakállománya hajtotta végre a valós feladatrendszerre támaszkodva.

1595974552

A gyakorlaton a honvédelmi tárca a meglévő nemzeti-katonai incidenskezelési eljárásrend tesztelését tűzte ki fő célul, amelybe a nemzetközi kapcsolatok bővítése is beleértendő. „A kibertérben szorosan együtt kell működniük a katonáknak, a közigazgatási szervezeteknek, illetve a civileknek, és ez a gyakorlat pont ezt az együttműködést kívánta erősíteni" − mondja az ezredes.
A gyakorlat során a rendezők olyan technikai jellegű, haktivistacsoportok tevékenységét magába foglaló, kormányzati és katonai oldalak tartalmának megváltoztatására irányuló támadássorozatot modelleztek, amely alkalmas volt a belső eljárásrendek tesztelésére, a várható reakcióidők modellezésére, az esetlegesen meghozandó kiegészítő intézkedések elemzésére.

A honvédség kijelölt állománya sikeresen végrehajtotta a CECSP-országok szakmai szervezetei által előzetesen kialakított szakmai feladatsort, a különböző vezetői és végrehajtói szintek dinamikusan működtek együtt a munka során. Az eredmények értékelése és a tapasztalatok feldolgozása megkezdődött.

1595974553