Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szoros szakmai együttműködés a létesítményi tűzoltóságokkal

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. november 19. 7:28

Bemutatkozó látogatást tettek a Honvédelmi Minisztériumban a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének vezetői.

1596004231

Dr. Dankó István, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára kedd délután, a minisztérium Balaton utcai objektumában fogadta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakmai felügyelete alá tartozó Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének (LTSZ) képviselőit, Udvardi Sándor elnököt és Pimper László alelnököt. A bemutatkozó látogatás aktualitását az adta, hogy a Magyar Honvédség katonai tűzoltóságai – amelyek a vonatkozó jogszabályok értelmében létesítményi tűzoltóságoknak minősülnek – a közelmúltban formálisan is csatlakoztak a szakmai szövetséghez.

Az eseményen részt vett dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője, illetve a honvédelmi ágazat tűzvédelmének irányítását és felügyeletét ellátó Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal képviselői dr. Gulyás András ezredes, főigazgató vezetésével.

1596004231

Az LTSZ 2010 végén vette fel a kapcsolatot a Magyar Honvédség tűzvédelmének szakmai irányítását akkor ellátó MH Összhaderőnemi Parancsnoksággal, és azóta egyre szorosabbá váló együttműködés alakult ki az ország különböző ipari létesítményeinek tűzoltóságai és a haderő tűzoltó szervezetei között. A HM Hatósági Hivatal és az LTSZ 2014. április 15-én együttműködési megállapodást kötött, majd a honvédség létesítményi tűzoltóságai idén teljes jogú tagszervezetei lettek a szövetségnek.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az együttműködés számos előnyt jelent mind a honvédség, mind az LTSZ – és ezáltal a hazai tűzvédelem és azon belül a tűzoltási és műszaki mentési szakterület egésze – számára. Ezen előnyök megismertetését, továbbá a konkrét szakmai együttműködés lehetőségeinek megbeszélését szolgálta a találkozó, amit a felek eredményesnek értékeltek, és a szakmai munka még szorosabbra vonásáról döntöttek az egyeztetés során.

1596004231

Fotó: Tóth László