Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Születésnapi Honvédfesztivál

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. szeptember 23. 16:47

Kétségtelen, hogy az elmúlt évek összesen nyolc Honvédfesztiválja sem szűkölködött látványos programokban, azonban idén, a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulóján minden eddiginél tartalmasabb és színvonalasabb programokkal várják a szervezők a vendégeket.

A pákozdi Katonai Emlékparkban és környékén, szeptember 24-30. között rendezik meg a IX. Honvédfesztivált. A programsorozatból természetesen kiemelkedik szeptember 29-én, 12.30 perces kezdettel, az Esztrád Színház és hagyományőrző katonák közreműködésével bemutatandó, „A reményt adó győzelem" című produkció, mely feleleveníti a sok tekintetben sorsfordító, százhetven esztendővel ezelőtti pákozdi csata legfontosabb jeleneteit.

A rendezvénysorozat a legelső napon fehérvári és környékbeli általános iskolások csapatversenyével kezdődik, majd szeptember 25-én az emlékpark területén megrendezett országos hadijátékkal folytatódik. Másnap a Honvédelmi Sportszövetség rendez országos ifjúsági honvédelmi járőrversenyt, míg szeptember 27-én, a szárazföldi haderőnem napján, az emlékparkban felavatják „A Haza minden előtt" nevű emlékpontot. Egy nappal később az Iskolák Csatája nevű játékos hadtörténelmi versenynek lehetünk szemtanúi, majd 17 órától a sukorói református templomban emlékeznek meg százhetven évvel ezelőtti haditanácsról.

Az egy hetes programsorozat szeptember harmincadikán, a Csatatéri Sokadalom nevű rendezvénnyel zárul, melynek keretében többek között katonai hagyományőrző szervezetek bemutatói, családi foglalkoztatók, vetélkedők és közelharc bemutatók várják az érdeklődőket.

1599193404