Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tatai lövészek a Mátrában

Szöveg: dr. Fekets Zoltán alezredes | Fotó: a szerző felvételei |  2020. február 17. 5:40

A januári általános katonai kiképzés után, február első napjaiban, felderítő szakkiképzés keretein belül, háromnapos téli hegyi kiképzésen vett részt a Mátrában az MH 25. Klapka György Lövészdandár 1. Lövész Zászlóalja.

1596076206

A kiképzés a lövészek éves kiképzési tervének része, ezért a foglalkozások többeknek a korábbi ismereteik frissítését, míg másoknak új képességek elsajátítását jelentette.

A résztvevők elméleti és gyakorlati foglalkozások során elsajátították a hegyi terepen való mozgást, különböző alpin-technikákat (téli körülmények közötti ereszkedést és mászást), valamint speciális eszközök – mint például a hótalp – használatát. A megszerzett ismereteket hosszú menet és komplex éjszakai járőrfeladat végrehajtása során gyakorolhatták is.

1596076207

A tatai lövészek a Mátrában eltöltött három nap alatt mintegy 2000 méteres szintemelkedéssel, közel 50 kilométert hagytak maguk mögött.

A résztvevőknek összességében olyan kihívásoknak kellett megfelelniük, valamint olyan feladatokat kellettmegoldaniuk, melyek visszaigazolást adhattak korábbi elhatározásuknak, hogy lövésznek álltak.

A kiképzést a zászlóalj vezetése a kiképzőkkel együtt sikeresnek ítélte meg.

GALÉRIA