Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Temetőkben találták a robbanószerkezeteket

Szöveg: Szűcs László |  2014. március 18. 7:39

A 11. héten, azaz március 10–16. között 80 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 13 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Zaveczki Ivett szakaszvezető, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2014-ben eddig összesen 352 bejelentést kaptak.

Március 10-én Érdről kapták a riasztást a tűzszerészek, hogy a Hattyú út végén található illegális szemétlerakatnál világháborús robbanószerkezetet találtak. A Hadházi Sándor zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 10 centiméteres, magyar gyártmányú rombológránát került elő, amit a várpalotai gyűjtőbe szállítottak.

Március 12-én Székesfehérváron akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, mivel a város egyik temetőjében, sírásás közben egy 75 milliméteres, német gyártmányú repeszgránátot találtak. A veszélyes, második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Kiss Henrik törzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Március 15-én ugyancsak temetőből előkerült robbanószerkezet miatt kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek – ezúttal Törtelre. A Hadházi Sándor zászlós vezette járőr összesen hat darab kézigránátot szállított el a sírkertből, amiket a közelben kijelölt robbantási területen semmisítettek meg.

Címkéktűzszerész