Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terció, négyszög, csatárlánc

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 16. 9:35

„Terció, négyszög, csatárlánc – Gyalogsági harcászati formák és eljárások a 16. század első felétől a 17. század közepéig” – ezzel a címmel folytatódik a „Hadtörténelmi Délutánok” elnevezésű programsorozat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban; az újévben elsőként január 25-én, szombaton, 13:30 órától. Ez alkalommal dr. Kelenik József alezredes, a HM HIM múzeumigazgató-helyettese tart előadást.

Európában a XVI. század végétől indult meg az a katonai fejlődés, mely hadügyi forradalom néven vált ismertté a történetírásban. A változás lényege, hogy a kor hadművészetét egyre inkább a puskapor és a tűzfegyverek határozták meg.

Európa nyugati felén egy új harcrendi forma is megjelent, melynek lényege már a tűzfegyverek tűzerejének kihasználása, s a gyalogság nagy, zárt tömbben való harca. A spanyol terció néven ismertté vált alakzat a következő képen nézett ki: a gyalogság zárt négyzet alakzatban állt fel, mely állhatott 1500, de akár 3000 katonából is. A zömnek nevezett négyszög elsődleges fegyvere az 5-6 méter hosszú pika volt, melyet az első sorok lábukhoz betámasztva megborítottak, a hátsó sorok vállhoz vagy derékhoz emeltek, s így fogadták a pikát szegezve érkező ellenséget. Ezt a közelharcot – a falanxok harcához hasonlóan – az döntötte el, hogy melyik fél izom ereje és tömege volt nagyobb.

Az előadást az ehhez kapcsolódó szokásos vitafórum követi. Az ingyenes rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!