Tiszteletadás valós teljesítmények útján

Szöveg: Snoj Péter | 2015. január 21. 15:52

Január 22−25. között rendezik meg a XV. Doni Hősök Emléktúrát. A háromnapos rendezvény előtt most ismerjék meg az emléktúrát szervező hagyományőrző csapat, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Hagyományőrző Tagozatának múltját, jelenét és tevékenységét.

A sokáig önállóan működő hagyományőrzők a Matasz létrejöttével csatlakoztak a szövetséghez, hiszen egy a katonai életet bemutatni hivatott szervezetnek a lehető legközelebb kell kerülnie a hadsereghez. „Csapatunk vegyes fegyvernemű volt kezdetben. Én magam huszárként kezdtem, a többiek gyalogosok és tüzérek voltak" − mondja Jásdi Balázs, a Matasz hagyományőrző tagozatának vezetője. Ám − mint hozzáteszi − hamar rájöttek arra, hogy egy huszárcsapat kialakítása erőn felül vállalkozás volna, ráadásul a költségeken túl vannak helyek, ahova lóval be sem lehet jutni.

Hosszas kutatómunka után választották maguknak a második világháború korabeli magyar tüzérség fegyvernemét. Hiszen mindamellett, hogy a tüzérek rendkívül fontos szerepet töltöttek be a háború forgatagában, számos, általuk használt eszköz maradt fenn napjainkban is.

„A tüzérség a legeladhatóbb fegyvernem, ahol a technika és az emberi ügyesség egyszerre volt jelen" − emeli ki a hagyományőrző főhadnagy, aki szerint nem elhanyagolható az sem, hogy a tüzérek munkája, s főleg annak eredménye, kiváló látványelem, ami vonzza az érdeklődőket.

A korabeli tüzérségi ágyúkhoz, tarackokhoz viszonylag könnyen hozzá lehet férni, hiszen a második világháborúban használt típusok jó része már a két háború között is létezett, és ezek közül nem keveset használtak még a második világégést követően is. „Így alakult ki az az igény, hogy a második világháború mellett a Nagy Háborút és az ’56-os budapesti eseményeket is bemutassuk, természetesen korhű egyenruhákban" − mondja Jásdi Balázs, aki szerint sok esetben nagyon komoly felújítómunka előzi meg a technikai eszközök bemutatását.

„Amit először találtam, egy Bofors légvédelmi ágyú volt, a magyar sikertörténetek egyik kiemelkedő példája. Mialatt az újjáépítésén dolgoztunk – ami nagyon sokáig tartott – megszilárdult a csapat összetétele és egységesen tüzérekké váltunk" − meséli a hagyományőrző. Idővel a honvédség aktív és volt tüzérei is megismerték és megszerették a csapatot. Nekik köszönhetően a hagyományőrzők is kitanulhatták a fegyvernem minden részletét.
„A kezdeti sikereknek és az időközben befutó felajánlásoknak köszönhetően sorra újítottuk fel a különböző technikákat, mint például az első világháborús 15M Škoda hegyiágyút vagy a 76 milliméteres könnyűágyút, amiből ma már kettő is van, s folyamatosan zajlik egy 82 és egy 120 milliméteres aknavető felújítása."

A restaurált ágyúk sora mára egy hagyományőrző díszüteget tesz ki teljes kezelőszemélyzettel és a teljes háttérrel. Mint Jásdi Balázs kiemeli, itt is rendkívüli hangsúlyt kapott hogy minden, az utolsó csavartól az utolsó egyenruhagombig korhű legyen. Hiszen a jó hagyományőrző legalapvetőbb ismérve a korhű megjelenés és a részletekbe menő pontosság iránt való elköteleződés.

„A hagyományőrzésben engem mindig zavart a »játék« mivolta. Az egyenruhához hősök vére tapad, a vérrel – és az ő emlékükkel – pedig nem szabad játszadozni" − vallja Jásdi Balázs. Hozzáteszi: „eleink ezt az egyenruhát kötelességből viselték, nem pedig önkéntes alapon. Hogy méltón állhassunk előttük, olyan tevékenységet is kell folytatnunk, ami valós teljesítményen alapul."

E gondolatvilágot alapul véve született meg a Doni Hősök Emléktúra ötlete.

Az első emléktúrán még csak mindössze négyen vettek részt Tapolca térségében. Ám a kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy igény jelentkezett a megszervezésére a következő évben is, ekkor már 18 katonával.

A Doni Hősök Emléktúra mára olyannyira elterjedt, hogy évekre előre lehet tudni, mikor hol menetel az immáron 200 főt elérő alakulat. A magyar katonák és hagyományőrzők mellett évek óta felsorakoznak német tartalékosok és több nemzet katonai hagyományőrzői is.

A téli fagyokban teljesített emléktúrán túl a tagozat nyáron sem tétlenkedik, hiszen ekkor elevenítik fel az 1942-ben, a Donnál vívott hídfőcsaták történetét.

Mint Jásdi Balázs fogalmaz, eleinte nyaranta is terveztek emléktúrákat, de idővel rájöttek arra, hogy sokkal nagyobb szükség van a továbbképzésekre, amik során az új tagok megtanulhatják mindazt, amit veteránnak számító társaik már rutinszerűen elevenítenek fel. Kezdve a díszelgéstől egészen a kézi- és tüzérfegyverek használatáig.

Az évről évre bővülő kapcsolati rendszer szerencsére jól működik, hiszen könnyű együttműködni a hasonló elvek szerint gondolkodó csapatokkal.

„Gyakorlatilag Soprontól egészen Debrecenig mindenhol vannak olyan komoly alakulatok, amelyekkel örömmel működünk együtt" − mondja, majd kiemeli azt is, hogy a lelkiismeretes szakmai munkának köszönhetően a hagyományőrző tagozat és bajtársi szervezeteik már-már megszokott szereplői a hazánkban forgatott, a világháborúk témáját feldolgozó dokumentumfilmeknek.