Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenöt éve történt…

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. június 3. 11:03

Dr. Hautzinger Gyula nyugállományú ezredes „15 éve történt. Részvételünk az »Iraki Szabadság« katonai műveletben” című visszaemlékezésével folytatódott a Missziós történetek előadássorozat a napokban,  Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1599188093
Előadása bevezetőjében Hautzinger Gyula felidézte a Perzsa-öbölben lezajlott fegyveres konfliktusokat, megemlítve az 1980–1988 közötti irak–iráni háborút, valamint az 1990 augusztusa és 1991 februárja közötti konfliktust, amikor a koalíciós erők felszabadították az Irak által megszállt Kuvaitot. Ezt követően kitért az Egyesült Államok által vezetett 2003-as offenzívára, amit „második öbölháború" néven ismerünk.

Emlékeztetett arra: 2003 februárjában az amerikai külügyminiszter, Colin Powell, arról győzködte az ENSZ-t és a világ közvéleményét, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Pár héttel Irak lerohanása után a USS Abraham Lincoln repülőgép anyahajó fedélzetén George Bush amerikai elnök bejelentette a katonai összecsapások befejezését, és az új korszak beköszöntét. A tömegpusztító fegyverek utáni hajsza még évekig folytatódott, de a feltáró bizottság nem talált semmilyen arra utaló nyomot, hogy Szaddám Huszein megbuktatott volt iraki diktátornak valóban tömegpusztító fegyverei lettek volna.

1599188094
Az előadó felidézte: az USA 2003 áprilisának második felében kérte fel hivatalosan – az 1999 óta NATO-tag – Magyarországot arra, hogy más országokhoz hasonlóan vegyen részt az iraki békefenntartásban. Az ENSZ-határozatot követően a magyar Országgyűlés elfogadta az iraki rendezéshez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló határozati javaslatot. Ennek értelmében, szállítási feladatok ellátására egy 300 fős magyar katonai kontingens települt Irakba, s tagozódott be a lengyel parancsnokság alá tartozó multinacionális erők közé.  „Irakban egy nyolcvanezer négyzetkilométernyi felelősségi körzetet vettünk át, ahol 5,1 millió ember élt. A hadosztálytörzs a történelmi Babilonba, a logisztikai és szállítózászlóalj pedig al-Hillába települt" – tette hozzá.

Ezt követően kitért a Többnemzeti Hadosztály (Multinational Division Central South) összetételére, rendeltetésére, ezen belül a magyar kontingens szerteágazó feladataira, külön kiemelve a – sajnos veszteségekkel és váratlan nehézségekkel teli – mindennapokat.

1599188094
A nemzetközi hadosztály egykori logisztikai vezetőjeként úgy látja, az iraki misszió a bajtársiasság mintaképe volt, feladataik során a magyar katonák kiemelten figyeltek a biztonságra és helytállásra akkor is, amikor közvetlen életveszély állt fenn. Elmondta azt is: a feladatok végrehajtása során a hadosztály hatvan katonája áldozta életét a béke fenntartásáért, köztük Nagy Richárd szakaszvezető – posztumusz hadnagy.

Fotó: Rácz Tünde