Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökországba látogat a honvédelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. november 22. 16:09

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere és az általa vezetett magyar delegáció négynapos törökországi látogatásra indul november 23-án, csütörtökön.

A hivatalos látogatás során a honvédelmi miniszter kétoldalú megbeszélést folytat Nurettin Canikli török nemzetvédelmi miniszterrel. Az aktuális biztonsági kérdések áttekintése mellett a tervek szerint a két ország közötti kétoldalú egyezmények aláírására is sor kerül, ezenkívül a hadiipari együttműködés lehetőségeit is feltérképezik.

A látogatás során a honvédelmi miniszter koszorút helyez el az Atatürk Mauzóleumban, valamint több hadiipari vállalatnál is látogatást tesz.