Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

További országokkal tervez katonai együttműködést kötni a honvédelmi tárca

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 23. 11:26

Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal is katonai együttműködést tervez a honvédelmi tárca. A honvédelmi szervezetek 2014-es fő célkitűzéseinek és fő feladatainak meghatározásáról szóló utasításban szerepel a magyar hadiipar újjáélesztésének folytatása, a civil, a katonai és a rendvédelmi szervezetek közötti együttműködés erősítése, a NATO jövő évi csúcstalálkozójára való felkészülés, valamint új katonai etikai kódex kidolgozása is.

A Hivatalos Értesítő legfrissebb számában megjelent miniszteri utasításban a honvédelmi szervezetek jövő évi fő célkitűzéseit 31, főbb feladatait 45 pontban összegzik.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a fő célok között jelölte meg a hadiipari fejlesztések megvalósítását, továbbá a Magyar Honvédség eszközei, illetve a katonák egyéni felszerelése modernizálásának, valamint a honvédelmi használatra alkalmatlan ingó vagyon hasznosításának, értékesítésének folytatását.
A célok között szerepel az önkéntes tartalékos rendszer feltöltésének folytatása, valamint a közszolgálati életpályák összehangolásával kapcsolatos feladatok folytatása. A tárcavezető előírta a Honvédelmi kötelék program folytatását, célként nevezte meg a Magyar Honvédség társadalmi támogatottságának további növelését, társadalmi kapcsolatainak fejlesztését.
A honvédelmi felkészülés érdekében tovább kell fejleszteni a honvédelemben közreműködő külső szervekkel való kapcsolatot, az Átfogó megközelítés koncepció jegyében pedig szélesíteni és erősíteni kell a civil, katonai és rendvédelmi szervezetek közötti együttműködést is – olvasható az utasításban.

A honvédelmi tárca támogatni kívánja a védelem-egészségügyi kutatásokat, s fejleszteni az egészségügyi vegyi, biológiai, radiológiai, nukleáris (CBRN) fegyverek elleni védelmi képességeit.
A honvédelmi szervezetek jövő évi feladatai között szerepel a védelmi tárcák közötti katonai együttműködési megállapodások kidolgozása Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal, továbbá az együttműködés fejlesztése Indiával, valamint az Egyesült Államok Védelmi együttműködési irodájának magyarországi képviseletével. Hende Csaba fejlesztené a Németországgal való hadfelszerelési együttműködést is.

A honvédségnek fel kell készülnie a jövőre Szlovéniában megrendezendő Clever Ferret 2014 együttműködési gyakorlatra, továbbá a NATO Balti légtérrendészeti művelet keretében a légtérrendészeti feladatok ellátására, és Szlovéniával a 2015-től felállítandó NATO Hegyi hadviselési kiválósági központtal összefüggésben is folytatni kell az együttműködést.
Készülni kell továbbá az afganisztáni hadszíntéren a 2015-ben kezdődő Operation Resolute Support NATO-művelethez történő hozzájárulásra, s meg kell tervezni az ott felszabaduló létszám más műveletekben történő alkalmazását.

Feladat a nyugat-balkáni NATO- és EU-műveletekben való részvétel, továbbá az ENSZ- és MFO- (többnemzetiségű erők és megfigyelők) missziókban való szerepvállalás fenntartása, illetve az ENSZ által irányított missziókba felajánlott létszámmal kapcsolatos tervezőmunka megkezdése, valamint a NATO-vállalásokkal összefüggő fejlesztési feladatok végrehajtása, köztük a medinai 3D radar rendszerbe állítása.
Az utasítás szerint a hadiipari fejlesztések, programok megvalósításának folytatása között kiemelt figyelmet kell fordítani a Gripen-programra, az elektronikai programokra, a kibervédelmi alapképesség kialakítására és a helikopterbeszerzésekre.

Hende Csaba a jövő évre előírta egy a katonai életpályát támogató komplex humánszolgálati program alprogramjainak bevezetését, új katonai etikai kódex kidolgozását, valamint új digitális topográfiai adatbázis kialakítását.
A jövő évi feladatok felsorolásában az elsők között szerepel a NATO 2014. szeptemberi csúcstalálkozójára való felkészülés, valamint a NATO magas szintű csoport budapesti ülésének, továbbá a Közép-európai Védelmi Együttműködés (CEDEC) védelmi miniszteri találkozójának megszervezése, a visegrádi együttműködés keretében Magyarország elnöki feladatainak ellátása, s ehhez kapcsolódóan a 2016-ra tervezett V4 EU harccsoport felállításának előkészítése.

Az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából 2014-ben megrendezendő közép-európai megemlékezéssorozat szakmai előkészítéséről, végrehajtásáról is gondoskodniuk kell a honvédelmi szervezeteknek az európai magyar katonai képviseletekkel együttműködésben.
A jövő évi feladatok között szerepel az MH Egészségügyi Központ működésének, új vezetési struktúrájának stabilizálása, valamint ezzel összefüggésben a Semmelweis Tervben foglalt nagytérségi ellátással kapcsolatos feladatok végrehajtása, továbbá a katona-egészségügyi életpályamodell kidolgozása és bevezetésének előkészítése.