Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tüzérlövésszaki verseny

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. november 7. 20:30

Várpalotán, az MH Bakony Harckiképző Központ Szimulációs gyakorló központjában immár kilencedik alkalommal rendezték meg az úgynevezett tüzérlövésszaki versenyre, vagyis számítógépes tüzérségi tűzvezetésre, amelyre ezúttal hét helyőrségből – Budapestről, Hódmezővásárhelyről, Debrecenből, Szentendréről, Szolnokról, Várpalotáról és Tatáról – húsz csapat jelentkezett.

A szervezők szerint a rekordnagyságú nevezés egyértelműen bizonyította a tüzérek szakmaszeretetét és elhivatottságát. A versenyen egymást érték az izgalmas és sokszor az utolsó pillanatig „nyílt sisakos" küzdelmek.

Az első helyezést Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2. csapata
érte el (Pajic Róbert honvéd tisztjelölt, Baglyos Péter honvéd tisztjelölt, Kapás Viktor honvéd tisztjelölt), az:
MH 5. Bocskai István Lövészdandár 5/3. lövészzászlóalj csapata
(Tóth Zoltán főhadnagy, Bodnár József főhadnagy, Marsó Ferenc hadnagy, Kókai Lajos szakaszvezető) és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 5/62. lövészzászlóalj csapata
(Varga István főhadnagy, Juhász Emese törzsőrmester, Gábor Attila törzsőrmester, Tóth Csaba törzsőrmester) előtt.

1595962557
Verseny közben