Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: túl a századik bejelentésen

Szöveg: Szűcs László |  2013. február 19. 7:21

A hetedik héten, azaz február 11–17. között 19 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül hét esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Baranyai Zoltán zászlós, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 103 bejelentést kaptak.

Február 15-én Egerből érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a város központjában, a Dobó teret és a Kis Dobó teret összekötő híd alatt, a patakmeder partján, medertisztítás közben egy PPS-dobtárat találtak. Mivel a tár tele volt lőszerrel, a tűzszerészek – Bugyi Zoltán törzsőrmester vezetésével – a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítették.

Ugyanezen a napon Debrecenben is dolguk akadt a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, a nagyerdei stadion építése során ugyanis 9 darab 150 milliméteres, német gyártmányú rombológránát került elő a földből. A veszélyes robbanószerkezeteket a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Február 17-én a főváros második kerületébe, a Fillér utcába kellett kivonulnia egy tűzszerészjárőrnek, mivel egy nyolclakásos társasház udvarán, építkezés közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-romboló gránátot találtak a munkások. A kilőtt állapotú robbanószerkezetet a Martin László főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Címkéktűzszerész