Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új részleteket tárt fel a Ludovika tisztjeiről Illésfalvi Péter könyve

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. október 1. 9:25

Új, eddig nem, vagy csak kevéssé ismert részleteket is feltárt a ludovikás tisztképzésről Illésfalvi Péter most megjelent „Gyopár a sapkánk dísze – Hegyivadásztiszt-képzés a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémián” című könyve – hangzott el a szeptember 30-án, szerdán, a Honvédelmi Minisztériumban tartott, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely szervezésében megrendezett bemutatón.

1596001584

A megjelenteket dr. Besenyő János ezredes, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely vezetője üdvözölte, majd dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka méltatta a kötetet. Elmondta: könnyű dolga van, amikor dicsérnie kell a könyvet, hiszen nem csak a címében foglalt témákkal foglalkozik, „hanem túlmutat önmagán, s valójában a katonaoktatás egyik hiánypótló műve is". Szavai szerint a könyvet három nagy fejezetre lehet bontani, eszerint az első a a hegyivadászok történetével, az alakulat kialakulásával foglalkozik. A második fejezet magáról a ludovikás képzésről szól, míg a harmadik pedig egy arcképcsarnok.

Mint megjegyezte: rendkívül kevés információ áll rendelkezésre a témában, ezért hatalmas kutatómunka kellett megelőzze a kötet megjelenését, A korról az is sokat elmond, hogy az adatok egy részét az állambiztonsági levéltárból kellett kiszűrnie a szerzőnek, mert a magyar történelem sajátja, hogy a ludovikás tiszteket a kommunizmusban üldözték, rendszeridegennek számítottak.

1596001584

Oláh János, a könyvet kiadó, Magyar Napló kiadó igazgatója úgy fogalmazott, hogy világos, tiszta magyar nyelven szólal meg az író a könyvben, ami ritkán fordul elő főleg a honvédelmi területen. Ezt alátámasztja az is – tette hozzá -, hogy a kéziratot nem kellett jelentősen átfogalmazni. A művel kapcsolatban elmondta, hogy tágabb értelemben az 1939-től 1945-ig tartó időszakot öleli fel, „és arra figyelmeztet, hogy a honvédelemnek a katonai értékek mellett van egy emberi vonatkozása is".

1596001584

Illésfalvi Péter, a szerző a bemutatón elmondta, hogy a források kutatása közben derült ki, tévesen hitték eddig, hogy az utolsó ludovikás tiszteket 1944. november 15-én avatták, mint kiderül valójában 1945. április 26-án Németországban, az ottani hegyi kiképző központban volt még egy ceremónia. Az utoljára avatottak rögtön hadifogságba estek – tette hozzá.

1596001584

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária