Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb debreceni siker

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. május 21. 13:26

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 11. évfolyamos növendéke, Csernák Martin Dániel is az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Magyarország Jó tanulója – Jó Sportolója” elnevezésű pályázat nyertesei között van.

1596013850
Csernák Martin Dániel 2013. szeptember 1-jén kezdte meg tanulmányait az ország egyetlen honvéd középiskolájában. A fiatalember többszörös Béri Balogh Ádám- és Lippai Balázs-ösztöndíjas, kitűnő tanuló, kétszeres országos haditorna-csapatbajnok, rendszeresen sportol és versenyez.

„Hihetetlen érzés fogott el, mikor megtudtam, hogy elnyertem a címet. Ilyenkor belegondolok azokba a nagyon kemény napokba, amikor itthon is csak tanultam és tanultam, nem mentem sehova. De azt mondom, megéri ezt csinálni" – mondta Martin az eredményhirdetés után.

A címre öt korcsoportban pályázhattak az 1995 és 2003 között született diákok, illetve a felsőoktatási hallgatók. A 2002-2003-as és a 2000-2001-es korcsoportokban 4,8-as; az 1995-1997-es és 1998-1999-es korcsoportokban 4,7-es; az egyetemi-főiskolai hallgatóknak pedig 4-es tanulmányi átlagot kellett elérniük. Emellett 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között hazai országos bajnokságon vagy nemzetközi versenyen kellett eredményesen szerepelniük.

Martin az V. korcsoportban nyerte el az elismerést. A nyertesek az oklevelet később vehetik át.

1596013850

Fotó: archív (Kratochvil Károly Honvéd Szakközépiskola és Kollégium)