Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb ritkaságok a RepTár kiállításán

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. február 9. 13:08

Számos ritkasággal bővült a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum gyűjteménye. A magyar katonai repülés története tárlaton a múzeum igazi kuriózumokkal várja a látogatókat.

1599198767
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum megnyitása óta bővíti kiállítását. Ezt részben vásárlásokból, részben önkéntes felajánlásokból teszi, melyek a korai időszaktól a második világháborún át egészen napjainkig ölelik fel a hazai katonai repüléstörténetet.

Az intézmény tájékoztatása szerint az elmúlt két és fél év szakmai munkájának köszönhetően mind mennyiségében, mind pedig történelmi értékében olyan anyag gyűlt össze, melyek méltán számíthatnak a látogatók érdeklődésére. A magyar katonai repülés története tárlat elsődleges célja, hogy minél érdekesebb tárgyi emléket mutasson be. Az évek folyamán az összegyűjtött anyag egyre színesebbé és gazdagabbá tette a kiállítást.

A kezdeti időszakból olyan különlegességek várják a látogatókat, mint Svachulay Sándor Albatrosz, vagy a Monarchia Taube típusú gépének modellje. A két világháború közötti időszakból az AEROEXPRES RT., a MALERT és a hazánkban is tevékenykedő AIR FRANCE fényképei és dokumentumai, valamint az 1929-es Magyar Aviatikai évkönyv került a vitrinekbe. A második világháborús emlékek között szerepel Sántha László szakaszvezető fotóalbuma, amely a Kör Ász, a Dongó és a Puma század gépeit és harcait mutatja be. Igazi kuriózumként első ízben látható állandó kiállításban Horthy István főhadnagy gépének roncsdarabja.

A világégés utáni időszak kiállítási tárgyai között láthatjuk az 1951-ben megrendezésre került Néphadseregek Nemzetközi Versenyének háromszög alakú zászlaját vagy a Kilián György Repülőműszaki Főiskola Repülőtechnikai Üzembentartó Tanszékének eredeti címerét, de a rendszerváltás utáni időszak anyaga is gyarapodott, többek között a Magyar Veterán Repülő Szövetség meghívójával és második világháborús pilótáinak aláírásával. A kiállítás záró része napjaink eseményeit mutatja be, így láthatók a CISM 42. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság tárgyi emlékei is.

1599198767
A kiállítás egyik új szenzációja az a repüléstörténeti szempontból is jelentős gép, amely a Lepke, a Június és a Góbé mellett negyedikként hirdeti a vitorlázórepülés semmihez sem fogható szépségét. A ritkaságot a Délvidéki Aero Club 1930. Vitorlázórepülőgép Szakosztálya ajánlotta fel, a RepTár pedig szívesen befogadta a „nyugdíjazott" fagépet, a HA-4382 lajtsromú, 4T farokjelű, 15 méteres fesztávú Piratot.

Bővebb információk: www.reptar.hu

1599198768