Újra Washington

Eme merőben szokatlan, és a szolgálati
szabályzat egyetlen kiadásában
sem szereplő megszólítást akkor
hallottam először, amikor Sándor
Zsolt dandártábornok (akkor még ezredes)
átadta az MH 25/88. Könnyű Vegyes
Zászlóalj parancsnokságát dr. Ruszin
Romulusz ezredesnek. Színházi előadáson
kívül még sohasem tapasztaltam
olyan derültséget és vastapsot, mint amikor
– miután a protokoll szerint rá került
a sor –, Sándor ezredes lépett a pulpitushoz,
majd végignézve a csapaton,
e néven szólította a hadsereg egyik legelitebb
alakulatának számtalan missziót
megjárt katonáit.

„A Legényanya című filmből származik
a megszólítás" – mondja Sándor
tábornok, amikor rákérdezek az „eredetre". „A filmbéli faluban minden férfit
Bélának hívtak, s az egyik szereplő
mondta mindig: na, álljunk meg Béláim egy pillanatra, és gondolkodjunk. Ezt
próbáltam mindig is „belenevelni" a katonákba:
ne kapkodjatok, ha »helyzet«
van, álljatok meg egy pillanatra, és higgadt
fejjel gondoljátok át, mi legyen a
következő lépés."

A módszer amúgy olyannyira bevált
az évek során – tapasztaltam magam is
számtalan gyakorlaton –, hogy amikor
egy-egy feladat értékelését Sándor Zsolt
nem „Béláim", hanem „katonák, honvédek"
megszólítással kezdte, akkor a
fiúk már tudták: valamit nagyon nem jól
hajtottak végre.

Beszélgetésünk apropója: Sándor tábornok
négy esztendő után átadta az MH
25. Klapka György Lövészdandár parancsnoki
beosztását Horváth Gábor dandártábornoknak,
és megkezdte felkészülését
a washingtoni katonai attasé beosztásra.
Egy ilyen, a dandár és volt parancsnoka
életében bekövetkezett változás
egyfajta mérleg megvonására is
kiváló alkalom. Hiszen egyrészt van
(volt) egy parancsnok, aki már eddig is
kivételesen gazdag pályafutást tudhat
maga mögött, másrészt pedig van egy
dandár, amely az elmúlt négy esztendőben
hihetetlen sok hazai és missziós feladatot
oldott meg.

„Amikor átvettem a dandár vezetését
– mint az egyik alárendelt alakulat
parancsnokának – voltak ismereteim róla,
mégis sok új benyomás ért" – mondja
Sándor tábornok.  „Először is pár hónap
alatt megtapasztaltam, hogy a dandár
sokkal jobb, mint ahogyan azt kívülről
esetleg mások megítélték. Jól felkészült,
elkötelezett katonákkal találkoztam minden
szinten, és voltaképpen csak a vezetésben,
a törzsben kellett racionalizálni a tevékenységet. Nagyon nehéz
időszak volt ez a dandár életében, mert
éveken keresztül szinte önmagunkat váltottuk
a különböző missziókban. Így aztán
az is előfordult, hogy egy-egy raj
vagy kezelőszemélyzet tagjai hónapokig
nem is találkoztak egymással."

A tábornok szavaiból aztán az is kiderül,
hogy ez a helyzet milyen problémákat
hozott a felszínre. Minden misszióban
mások voltak a követelmények,
a feladatok, ezért a hazatért katonák az
ottani „drillt" hozták magukkal, s bár
mint „missziós katonák" nagyon felkészültek
voltak, az alaprendeltetésükkel
kapcsolatos feladatok begyakorlására
roppant kevés idő volt. Így aztán, amikor
végre „lélegzethez" jutottak, nekiláthattak
az országvédelemmel kapcsolatos
feladatok „sulykolásához". „Újból alulról
felépítve kellett mindent kezdenünk
– emlékszik vissza a volt parancsnok –,
kezdtük a rajok, kezelőszemélyzetek
összekovácsolásával, majd következhettek
a szakasz-, század- és zászlóaljszintű
begyakorlások, lövészetek, gyakorlatok."

Ez a szisztematikus munka aztán meg
is hozta a gyümölcsét, hiszen a különböző
missziókból hazatért katonákból,
alegységekből rövid idő alatt egy olyan
ütőképes dandárt tudtak kovácsolni,
amely az Őszi Összhang 2013, valamint
az Őszi Össztűz 2013 gyakorlatokon a
légierő Gripenjeivel együttműködve mutathatta
be országvédelmi felkészültségét.
Több mint ezerötszáz katona volt
kint a gyakorlótéren, a páncéltörő és a
tábori tüzérosztály, valamint a lövészzászlóalj
is éles lőgyakorlatot hajtott végre,
és több fegyvernem együttműködését
is gyakorolhatták.

Apropó, tüzérosztály: 2012-ben jelentős
változás következett be a dandár
életében. Az addig a harctámogató zászlóaljba
beosztott harckocsizók, páncéltörő
és „hagyományos" tüzérek önálló
életre keltek, osztály- és zászlóaljszervezetbe
sorolták át őket. Egy katonaviselt
embernek talán nem kell ecsetelni,
hogy egy ilyen szervezeti átalakítás
mennyi munkával jár – a személyi feltételek,
a logisztikai háttér megteremtése
stb. –, illetve mennyi gyakorlótéren eltöltött idő szükséges az összekovácsoláshoz. „Ha dicsérem a katonákat,
akkor azt joggal és büszkeséggel tehetem"
– teszi hozzá Sándor tábornok –,
„hiszen mindezen feladatok végzése mellett
a természeti katasztrófák elhárításában
is helytálltak. 2013-ban nemcsak
a március 15-ei havazásban vettek részt
a mentésben, hanem a legfontosabb gyakorlatainkra
való felkészüléssel egy időben,
az árvíz idején nemcsak bázislaktanyaként
működtünk, hanem négyszáz
fővel a Duna hetven kilométeres szakaszán
a konkrét védekezésben is részt vettünk."

Szóba került még az is a beszélgetés
során, hogy a dandár vezetésével együtt
a helyőrség-parancsnoki feladatokat is
át kellett vennie, ami ugye egy egészen
másfajta feladatrendszer. „Szerencsére
a város vezetésével nagyon hamar
megtaláltuk a »közös hangot«, rengeteg
segítséget nyújtottak a dandár számára,
s mondhatom, napi, élő kapcsolatot ápoltunk"
– mondja Sándor Zsolt. „Végül is"
– teszi hozzá –, „szerencsésnek érzem
magam, hogy kineveztek ebbe a beosztásba.
Rengeteget tanultam a négy esztendő
alatt, és úgy érzem, hogy a dandárnál
felhalmozódott szellemi tőkével,
a katonák hozzáállásával, felkészültségével
– az egyéb feltételek kedvező változásának
is köszönhetően –, egy igazán
ütőképes »csapatot« sikerült összekovácsolnunk."

No, de abból az ízig-vérig katonából,
parancsnokból, aki „végigszolgálta" csaknem
a teljes beosztási és rendfokozati
skálát, miként lesz katonadiplomata? –
kérdezem végül a tábornoktól. „Remélem,
nem nehezen" – mondja egy kaján
mosoly kíséretében –, majd komolyra
vált. „Nagy megtiszteltetésnek, és eddigi
pályám egyfajta elismerésének is tekintem
a megbízatást, ráadásul egy ilyen
fontos állomáshelyen. Természetesen teljesen
új a »pálya«, bár az ország és fegyveres
erői nem ismeretlenek számomra,
lévén, hogy különböző beosztásokban és
tanintézményekben rengeteg időt töltöttem
már az »Államokban«. Ezzel együtt
nagy kihívás is ez, hiszen Washingtonban
– érthető okokból – négyszáznál is
több katonadiplomata teljesít szolgálatot,
s a »vén rókák között« kell majd az
elvárt szinten képviselnem az országot
és a hadsereget. Szerencsére az attaséi
beosztások ellátására tervezett kollégáimmal
együtt engem is nagy tapasztalatú
katonai és külügyes szakemberek
készítenek fel leendő feladatomra.
Ha úgy tetszik, ismét »beültem az iskolapadba«,
és egy újabb »szakmát« kell
megtanulnom."

Távirati stílusban

Sándor Zsolt dandártábornok 1989-ben végzett a Kossuth Lajos Katonai
Főiskola gépesített lövész szakán.
Lövésztisztként a szakaszparancsnokitól
kezdve a megbízott
zászlóalj-parancsnoki beosztásig végigjárta
a ranglétrát.

1996-ban került az MH 88. Gyorsreagálású
Zászlóaljhoz mint hadműveleti
tiszt, majd a szervezet átalakítása
után az MH 1. Könnyű Vegyes
Ezred parancsnokhelyettese lett.
Egy újabb átszervezést követően lett
a jogutód alakulat, az MH 25/88.
Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoka.
A tatai dandárt 2010. augusztus
1-jétől vezette.

Magasabb parancsnoki végzettségét
a bécsi katonai megfigyelő tanfolyamon,
a németországi (Oberammergau)
NATO-törzstiszti tanfolyamon,
az Amerikai Egyesült Államok
(Monterey) békeműveleteket tervező
tanfolyamán, valamint Washingtonban,
az USA nemzetvédelmi
egyetemén szerezte meg. Külszolgálatot
Irakban és Kuvaitban (UNIKOM
– hadműveleti tiszt), Afganisztánban
(MH Tartományi Újjáépítési
Csoport, parancsnok), valamint
Norfolkban (NATO-parancsnokság,
kiképzéstervező csoportvezető)
teljesített.

Jelenleg négy állomáshelyen tölt be
tábornok katonai attaséi beosztást: Washington,
Moszkva, Stockholm és Mons.

Fotó: a szerző felvétele és archív

Forrás: Magyar Honvéd 2014. május