Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Varsóban rendezték meg a Bukaresti Kilencek védelmi miniszteri szintű ülését

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2019. április 8. 16:30

Varsóban rendezték idén az úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9) második védelmi miniszteri szintű ülését. Magyarországot Szabó István honvédelmi államtitkár képviselte április 4-én és 5-én a lengyel fővárosban.

1599200863
A megbeszéléseken részt vevő delegációvezetők legfőképpen arról tárgyaltak, hogy a B9-ek milyen közös hozzájárulást tehetnének a NATO elrettentési és védelmi berendezkedésének megerősítéséhez, illetve az EU Globális Stratégiájának végrehajtásához.

A B9-ek – azaz a négy visegrádi állam, a három balti állam, valamint Románia és Bulgária – közötti konzultáció megindulását 2014-ben Lengyelország és Románia kezdeményezte. Az együttműködés célja a NATO keleti szárnyán lévő tagállamok érdekeinek egységes képviselete a szövetségben és az Európai Unióban. Legutóbb  február 28-án, Kassán a B9-ek államfői körben egyeztettek, hazánkat akkor dr. Áder János köztársasági elnök képviselte.

1599200863

Fotó: Honvédelmi Minisztérium