Velünk együtt öregedtek

Klasszikus formák

Az új, An–26-os jelzésű típusnál a legjelentősebb módosítást a törzs hátsó részénél végezték, ahol egy nagyméretű, rámpaként is alkalmazható, lenyitható teherajtó kapott helyet. Ez egyébként behúzható a repülőgép törzse alá, így a nehéz, nem gördülő terheket közvetlenül a padlózatba épített, elsősorban a rakomány deszantolására szolgáló, de a be- és kirakodást is segítő szállítószalagra helyezhetik, például egy villás targonca segítségével. A szállítószalag teherbíró képessége 4550 kilogramm.

Az An–26-os sárkánya teljesen fémépítésű, felsőszárnyas kialakítású, egy függőleges vezérsíkkal. A szárnyakban elhelyezett tüzelőanyag-tartályok teljes térfogata 7316 liter. A gépet két, AI–24VT típusú egytengelyes, turbólégcsavaros hajtómű működteti, míg az RU–19A–300 segédhajtóművet a jobboldali hajtóműgondola végébe építették be.

A repülőgép prototípusa 1969-re készült el, míg a sorozatgyártás 1970-ben vette kezdetét; a folyamat 1980 elején történt leállításáig több mint 1400 készült az An–26-os különféle változataiból. Működtetéséhez ötfős személyzet (gépparancsnok, másodpilóta, navigátor, fedélzeti technikus, fedélzeti rádiós) szükséges, a gép emellett további 39 utast szállíthat a tehertér két oldalán elhelyezett, felhajtható üléseken.

A magyar légierő összesen tíz An–26-ost vásárolt, melyek 1974–1976 között érkeztek hazánkba. A gépekkel felszerelt önálló század Szentkirályszabadján kezdte meg működését. A Veszprém megyei bázisról végül a Mi–24-es harci helikopterek szorították ki az Antonovokat 1984-ben; ekkor a helikopterezredből – leszámítva egy századnyi Mi–8-ast – kiemelték a szállító elemet, majd összevonták a szállítórepülő-századdal, létrehozva a szolnoki 89. vegyes szállítórepülő-ezredet.

Ekkor azonban már csak kilenc An–26-os állt rendelkezésre, miután 1982. december 6-án, Szentkirályszabadján, átstartolás közben a 210-es oldalszámú repülőgép (feltehetően a kormányfelületek jegesedése miatt) a földnek csapódott, majd kigyulladt. A katasztrófa négy emberéletet követelt. Ez volt egyébként a típus egyetlen hazai balesete.

1992-ben „nyugdíjazták" a tököli Vitéz Háry László Vegyes Szállítórepülő-osztály két An–24-esét, melyek pótlására a szolnoki ezred átadott két (VIP-feladatok ellátására átalakított) An–26-ost. Öt esztendővel később (a haderő-átalakítás keretében) tovább csökkent a Magyar Honvédség légi szállítási kapacitása; ekkor ugyanis (a SZU–22-esek és MiG–23-asok mellett) öt An–26-ost is kivontak a hadrendből. Később ezek közül kettőt eladtak a bolgár haderőnek. 2001-ben megszűnt a tököli alakulat is; innen a két An–26-os visszakerült Szolnokra.

Ugyanakkor időközben a légi szállítási képesség rendkívül felértékelődött, a NATO tagállamainak minden korábbinál nagyobb nemzetközi szerepvállalása eredményeként. Ezért nem meglepő, hogy a hadrendben tartott négy An–26-os hamarosan kevésnek bizonyult a magyar missziók szállítási feladatainak ellátásához. Hazánk tehát egy újabb repülőgépet vásárolt, amely 2004 elején érkezett meg Ukrajnából. Ugyanebben az esztendőben – egy újabb átszervezés nyomán – az An–26-osok a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állományába kerültek, áttelepülésük 2005 decemberében történt meg.

Napjainkra csupán négy példányuk maradt szolgálatban, a személy- és teherszállításra egyaránt alkalmas utódtípus kiválasztása pedig folyamatban van. A tervek szerint a honvédelmi és haderő-fejlesztési program következő fázisában kerülhet sor a szerződések megkötésére.

Szárnyaló emlékek

A négy és fél évtized eseményei elegendő „üzemanyagot" biztosítottak az évforduló alkalmából a balatonakarattyai MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban tartott előadásokat követő baráti beszélgetésekhez, melyek során szóba kerülhetett számos érdekes hazai vagy éppen külföldi történet. Az An–26-osok, illetve személyzeteik számára minden bizonnyal a missziókba történő szállítások jelentették a legnagyobb feladatot, hiszen ezt a típust alapvetően nem nagy távolságú repülések végrehajtására tervezték, így az oda- és a visszautak is általában több napig tartottak.

Az An–26-ossal a néphadsereg és a Magyar Honvédség számos katonája találkozhatott, hiszen annak idején a mélységi felderítők ebből végezték a stabilizátoros ugrásaikat, az éles légiharc-rakétákkal végrehajtott lövészetekre pedig szintén e típus fedélzetén szállították a vadászgépek fegyverzetét.

Volt időszak, amikor a magyar légierő sikeresen szerepelt az angliai Fairfordban rendezett katonai repülőnapokon is; ezen eseményekre a MiG–29-esek és a Gripenek üzemeléséhez szükséges segédberendezések utaztak az „Ancsa" tehertérben. Az egykori Varsó Szerződés típusa annyira kedvelt volt a szigetországban, hogy 2012-ben a nemzetközi zsűri a Skylift-kategória díjával ismerte el a gépet, amely egyébként sok egykori vadászpilótának jelentette a további szolgálat lehetőségét; amikor valamilyen okból pályát kellett módosítani, az egyszemélyes kabin helyett következett az ötfős munkahely. Például Orosz Zoltán altábornagy, egykori helikopterpilóta vagy Bakó István vezérőrnagy, egykori MiG–19-es hajózó is repült An–26-ost, de Farkas Bertalan dandártábornok szintén kapott erre lehetőséget.

A jövő elkezdődött, hiszen az utolsó An–26-osok mellett repülnek az Airbus A319-esek, melyre Popelyák Péter alezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő-századának parancsnoka már meg is szerezte a típusengedélyét.

Az elmúlt 45 évben szorgalmasan gyűjtötték a szürkére festett gépek az „égi kilométereket". Emlékezetes dátum 2014. április 24., amikor a 407-es oldalszámú An–26-os kapitánya, Takács József százados a csehországi Brnót elhagyva jelentette a fedélzeten utazó Benkő Tibor vezérezredesnek, a Honvéd Vezérkar főnökének, hogy a gép éppen akkor teljesítette a 12 000. repült órát.

A deszantteret többféleképpen is lehetett hasznosítani, a szállított személyek számától, illetve a feladat jellegétől függően. Ejtőernyősök ugratása esetén a katonák a felhajtható padokon ültek, és a lenyíló rámpán keresztül hagyták el a gépet. Az An–26-osnak létezett „párnás" változata is; ezekbe a Malévnál használatos utasszékeket és asztalokat építették be, így a hosszabb utak során lehetőség nyílt például egy-egy kártyapartira. Mindebből talán kitalálható, hogy az An–26-osok számos esetben delegációk, kormány- és államfők utaztatásából is kivették részüket, bár erre az utóbbi években – a gyakran előforduló meghibásodások miatt – egyre ritkábban került sor.

Szárnyfesztáv: 29,2 méter
A törzs hossza: 23,83 méter
A szárny felülete: 74,98 négyzetméter
A repülőgép magassága: 8,575 méter
A repülőgép üres szerkezeti tömege: 15 400 kilogramm
Maximális felszállótömeg: 24 000 kilogramm
Maximális hasznos teher: 5500 kilogramm
Utazósebesség: 440 km/h
Szolgálati csúcsmagasság: 7500 méter
Hatótávolság maximális teherrel: 1240 kilométer
Az AI–24 hajtómű maximális teljesítménye: 2783 lóerő

Fotó: Dévényi Veronika, Rácz Tünde és archív