Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véradóbarát munkahely lett az MH Pápa Bázisrepülőtér

Szöveg: Varju Kitti | Fotó: a szerző és Kiss András (Magyar Vöröskereszt) |  2019. december 1. 16:16

Véradóbarát Munkahely díjat kapott a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér november 27-én, a Véradók Napján a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat fővárosi ünnepségén.

1596072754

1988 óta november 27-én ünneplik meg hazánkban a Véradók Napját a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. A szervezet idén ezen a napon az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen tartott központi ünnepséget a budapesti Gerbeaud Kávéházban, amelyen a sokszoros véradókat, a véradásszervezésben résztvevőket, a véradóbarát munkahelyeket és a véradómozgalom támogatóit ismerték el – köztük az MH Pápa Bázisrepülőteret is.

Az alakulat 2010 óta folyamatosan szervez véradásokat és ösztönzi az ott dolgozó állományt a rendszeres részvételre. A katonai szervezet fontos céljának tekinti, hogy ilyen módon is segítse a társadalmat, ezért kiemelten támogatja a munkahelyi véradást. Az Egészségügyi Központban általában évente négy alkalommal lehet vért adni, de 2019-ben rendhagyó módon összesen hatszor nyílt lehetőség erre. A helyszíni együttműködés a Pápai Transzfúziós Osztály munkatársaival történik, az előzetes egyeztetésben pedig a Magyar Vöröskereszt pápai területi képviselője, Szakály Mónika segíti az Egészségügyi Központ munkatársait.

1596072754

A bázisrepülőtér állománya igen aktívnak tekinthető, hiszen átlagosan 40 fő vesz részt ezeken a helyi véradásokon. Emellett a Gróf Esterházy Kórházban a Pápai Transzfúziós Osztály péntekenként megszervezett, általános véradó lehetőségét is sokan kihasználják. A katonák és a honvédelmi alkalmazottak számára – a törvényi előírásoknak megfelelően – két szabadnap is jár a részvételért cserébe. Egyetlen véradó három beteg emberen segíthet, így a bázis dolgozói az önkéntes véradásnak köszönhetően évente akár közel 500 életet tudnak megmenteni.

Az MH Pápa Bázisrepülőtér a véradó mozgalom támogatásának elismeréseként – idén egyetlen katonai szervezetként – Véradóbarát Munkahely díjban részesült november 27-én a Véradók Napjának központi ünnepségén. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös elismerését a pápai katonai szervezet képviseletében Kondor Zoltán alezredes, törzsfőnök és Miletics Andrea zászlós, az Egészségügyi Központ asszisztens zászlósa vette át. A díjjal kapcsolatban Magasy Zsolt ezredes, parancsnok elmondta: „Megtisztelő, hogy ilyen elismerésben részesült a bázisunk. Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy hozzájáruljunk a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat nélkülözhetetlen munkájához. Az MH Pápa Bázisrepülőtér katonai állományának véradó tagjai példamutató magatartást tanúsítva vesznek részt ezeken az alkalmakon, így ez az elismerés nekik köszönhető."

1596072754