Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkarfőnöki látogatás a Katolikus Tábori Püspökségen

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2014. február 28. 11:02

A Honvéd Vezérkar főnök, valamint helyettese és a törzsigazgató látogatott el a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökségére február 27-én, csütörtökön délelőtt.

1595967660
Az eszmecserén Bíró László tábori püspök (jobbra) ismertette a püspökség jövőt érintő terveit

Dr. Benkő Tibor vezérezredest, dr. Orosz Zoltán altábornagyot, és Varga János vezérőrnagyot Bíró László katolikus tábori püspök fogadta a Katolikus Tábori Püspökség Szabadság téren levő székházában, Budapesten.

A találkozón Bíró László katolikus tábori püspök és Berta Tibor ezredes, általános helynök beszámolt a HM Tábori Lelkészi Szolgálat katolikus szolgálati ág 2013. évi működésének tapasztalatairól, részletes tájékoztatást adva a püspökség éves programjairól és a tábori lelkészek tevékenységéről. Az eszmecserén Bíró László ismertette a püspökség jövőt érintő terveit is, melyek nagy része többféle módon is kapcsolódik a honvédelem humánstratégiájában megfogalmazott alapelvekhez, különös tekintettel a katonacsaládok támogatására és a honvédelmi nevelés céljaira.

A mintegy kétórás látogatás során szó esett a Magyar Honvédséggel kapcsolatos feladatokról és más aktuális kérdésekről is.

1595967660
Dr. Benkő Tibor vezérezredes és Bíró László

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária