Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Világbajnoki ezüstöt hozott haza Spanyolországból a honvéd középiskola növendéke

Szöveg: Snoj Péter |  2019. április 30. 7:30

Saját elmondása szerint már két-három éves kora óta érdeklik a különféle küzdősportok, igaz a kezdetek kezdetén – hatévesen – a thai box műfaja csábította a ringbe. Azóta Zilai Zétény – aki jelenleg a debreceni Kratocvhil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium első évfolyamos növendéke – váltott a kempóra. És e váltás jól sikerült, hiszen miután tavaly Európa-bajnoki címet szerzett, az elmúlt hétvégén, a 16. Kempo Világbajnokság és Utánpótlás Világkupán a dobogó második fokára állhatott fel.

1599201803

A spanyolországi Guadalajarában április 25-27. között megrendezett versenyen Zétény kategóriájában (70 kilogramm alatti, 14-16 éves korosztály, full kempo) hét vetélytársával szállt szembe. Mint kérdésünkre válaszolva elmondta: számára is meglepetés volt, hogy a korábbi évekhez képest mennyit fejlődött a mezőny, az ellenfelek legyőzése komoly kihívást jelentett. Ennek ellenére nagyon élvezte a küzdelmet, kifejezetten jól érezte magát a világbajnokságon, ami nemcsak a kiváló felkészültségének volt köszönhető, hanem edzői lelkiismeretes munkájának is.

Zilai Zétény rámutatott: a tízéves kora óta folytatott sport miatt tulajdonképpen heti hat nap edzés alkotja mindennapjait, amiben az általános kondíció fenntartása mellett természetesen nagy hangsúlyt kap a kempo gyakorlása is. Ez kezdetekben nagy fizikai megterhelést jelentett számára, de – mint mondta -, ha valaki szívből, lélekből és élvezetből sportol, a fáradtság nem okozhat valódi akadályt. Azt is hozzátette, hogy ha feszültnek érzi magát, akkor az edzésekben mindig megtalálja a kellő nyugalmat.

1599201803

Felkészülését édesapja, a thai box bajnok Zilai Sándor, valamint Bokor Zoltán és Szöllősi László edzők, illetve középiskolai testnevelő tanára, Rausch Tamás segítik. A világbajnokságon elért eredményhez szüksége is volt a támogatásukra. Zétény elárulta: a sportágban egyedül a földharcot nem kedveli, ám a rendszeres, szakmai alapokon nyugvó edzéseknek hála, sikerült elkerülnie a földre kerülést.

Külön öröm volt számára, hogy ugyanezen a nemzetközi megmérettetésen édesapja is versenybe szállt, s fiához hasonlóan ő is második helyezést ért el. Mint Zétény fogalmazott, büszke volt, amikor – több év kihagyás után – újra láthatta édesapja sportteljesítményét és nagyon sokat jelentett számára, hogy együtt versenyezhettek.

1599201803

Az ezüstérmes sportoló a helyezése kapcsán úgy vélekedett, hogy egyszerre volt számára kissé lehangoló és büszkeségre okot adó az eredmény. Hiszen ott motoszkált benne, hogy akár első is lehetett volna, de ezt az érzést aztán gyorsan felváltotta az az öröm, hogy megtérült a befektetett idő és energia. Mindennek ellenére már a dobogó második fokán állva megfogadta: jövőre megcélozza az aranyat!

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium első évfolyamos növendéke hálás az oktatási intézménynek, amiért lehetővé tette a felkészülést és a versenyen való részvételt.

1599201803

Természetesen nem véletlen, hogy a fiatal világbajnoki ezüstérmes a debreceni honvéd középiskolát választotta. Célja a katonai pálya, azon belül is a katonai rendész vagy a felderítő szakmák megismerése, amiben úgy érzi, hogy sportsikerei jelentős előnyt jelenthetnek számára.

Zilai Zétény végezetül köszönetet mondott családjának, edzőinek, tanárainak és nem utolsósorban Lacza Ádám Illésnek, a Magyar Kempo Szövetség elnökének a 16. Kempo Világbajnokság és Utánpótlás Világkupán elért eredményéért.

1599201804

Fotó: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, illetve Zilai Zétény archívuma