Visszakézből – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A német katonai vezetés az összes tartalék bevetésével, illetve az Oroszországgal kötött béke eredményeként keleten felszabadult csapatokkal 1918 tavaszán döntő csapást akart mérni a franciákra és a britekre a nyugati hadszíntéren, mielőtt a kontinensre nagy számban érkező amerikaiak gyökeresen megváltoztatnák az európai erőviszonyokat. A császári haderő március 21. és július 15. között öt nagyobb támadást indított, amelyek az első világháború kezdeti időszaka óta nem látott területi nyereséget hoztak számára, ám még e nagy veszteségekkel járó hadműveletekkel sem sikerült megvalósítani a legfőbb célt, a brit és a francia seregek megsemmisítését. A németek gyakorlatilag felélték tartalékaikat, miközben a harctérre érkező amerikai alakulatoknak köszönhetően az antant számbeli fölénye folyamatosan nőtt.

A „marne-i zsák" reimsi oldalának felszámolása, illetve Reims elfoglalása érdekében 1918. július 15-én megkezdett ötödik támadás már az elejétől fogva erős ellenállásba ütközött. Ebből a német haderőt Paul von Hindenburggal közösen irányító Erich Ludendorff tábornok azt a – valójában téves – következtetést vonta le, hogy elérte a stratégiai célt, vagyis sikerült a frontvonal északabbra fekvő területeiről, a Somme folyótól, illetve Flandriából Reims térségébe csalni a francia tartalékokat, s ezzel elhárult minden akadály a brit erők megtörését célzó újabb flandriai offenzíva elől.

A német hadvezérnek azonban keserveset kellett csalódnia. 1918. július 18-án a Marne folyónál ugyanis az antant – francia vezetéssel – ellentámadást indított, amely gyors sikert hozott. Ferdinand Foch, a Franciaországban harcoló valamennyi szövetséges haderő főparancsnoka kitűnően készítette elő az offenzívát, a diadalban nagy része volt a különböző fegyvernemek közti gördülékeny együttműködésnek. A rövid tüzérségi előkészítés után a gyalogság nyomban megindult, védelmükről tankok és repülők gondoskodtak. A rohamozó csapatok szinte azonnal 4–5 kilométer mélységben – egyes helyeken még ennél is komolyabb mértékben – törtek be az ellenséges állásokba. A csata német visszavonulással végződött; Ludendorff katonái augusztus 6-ig az Aisne és a Vesle folyók vonala mögé hátráltak. Ezzel a francia, brit, amerikai és olasz erők alkotta szövetségesek felszámolták a „marne-i zsákot", azaz visszafoglalták a tavaszi harmadik német offenzíva során elvesztett területeket. A győzelem jelentősége mindazonáltal nem a területnyereségben nyilvánult meg, hanem abban, hogy a kezdeményezés e sikerrel az antant kezébe került. A csata egyéb szempontból is figyelemre méltó volt: a háború során ugyanis ekkor vettek részt első alkalommal nagyobb létszámban amerikai egységek, egészen pontosan nyolc hadosztály, két önálló hadtestre osztva.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 10-én megjelent számában!