Vízvezetéket fektettek, gránátokat találtak
Szöveg: Szűcs László | 2015. március 18. 9:13A 11. héten, azaz március 9−15. között 55 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 16 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.
Március 10-én a Veszprém megyei Bakonyszentivánra riasztották a tűzszerészeket, mivel a Rákóczi út egyik kertjében, földmunka közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Hadházi Sándor zászlós vezette járőr megállapította, hogy egy 10,5 centiméteres, német gyártmányú repesz-romboló gránát került elő, amit a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.
Március 11-én a főváros XI. kerületébe vonultak ki a tűzszerészek, mivel az Alsóhegy úton, területrendezés közben egy 152 milliméteres, szovjet gyártmányú rombológránátot találtak. A második világháborús robbanószerkezetet a Vörös Mihály főhadnagy vezette járőr szállította el a központi gyűjtőbe.
Március 13-án a Fejér megyei Rácalmáson akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: vízvezeték fektetése közben több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetre bukkantak a munkások. A közel ötven darab, különböző űrméretű tüzérségi gránátot a Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyűjtőbe.