Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zászlóalj szintű vezénylőzászlósok látogatása

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2015. október 23. 16:07

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságra (MH HKNYP) látogattak az MH Altiszti Akadémia Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamán résztvevő vezénylőzászlósok október 21-én, szerdán.

A szentendrei Altiszti Akadémia már harmadik alkalommal szervezte meg az egység szintű vezénylőzászlósok tanfolyamát, melyen tizenhárom vezető altiszt vesz részt.

1596002785

A vendégeket a HKNYP-n Balog Sándor főtörzszászlós, vezénylőzászlós fogadta, majd Vanyur Tibor ezredes, az alakulat parancsnoka beszélt a szervezet feladatrendszeréről. Kiemelte: nem elég a fiatalok figyelmét felkelteni a honvédelem iránt, ezt a figyelmet meg is kell tartani. Ennek érdekében az alakulat tanulmányi évenként több mint hétszáz középiskolát látogat meg.

1596002785

Az országos hatáskörű szervezet parancsnoka hangsúlyozta azt is: mennyire fontos, hogy a katonai szervezetek és a katonai igazgatási rendszer egymást kiegészítve dolgozzanak együtt, azaz  képességeik hatékonyságát növeljék, ne pedig kioltsák azokat.

„Az óra működőképességéhez minden fogaskerékre szükség van"- fogalmazott Vanyur ezredes, hozzátéve: a parancsnokság sokat tesz azért, hogy a Magyar Honvédség szervezeteinél ne legyen utánpótláshiány.

1596002786

Ezután Szőke Enikő zászlós, a katonai igazgatási osztály beosztott altisztje tartott előadást az összhaderőnemi vezető altisztek feladatairól az önkéntes tartalékos rendszer működésében.

1596002786

Fotó: a szerző felvételei