Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zenével tisztelegtek a hősök emléke előtt

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. március 17. 20:27

Nagy sikerű hangversenyt adott a közelmúltban a Debreceni Helyőrségi Zenekar a Szent Anna-székesegyházban.

A koncert apropóját az első világháború kitörésének centenáriuma szolgáltatta, valamint az, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a gyóntatószék áthelyezésével hozzájárult ahhoz, hogy láthatóvá váljon a 39. császári és királyi gyalogezred emléktáblája, amelyet 1880-ban Debrecen háziezredének tisztikara készíttetett, és amely a templom falában kapott helyet.

1595968816

Nagy sikerű hangversenyt adott a Debreceni Helyőrségi Zenekar a Szent Anna-székesegyházban

Ennek a gyalogezrednek a nevét viseli 2011 óta az MH 5. Bocskai István Lövészdandár lövészzászlóalja. Ekkor adományozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a 39-es hadrendi számot és a híres sárga zászló másolatát az alegységnek. A sárga zászló egyfajta szimbólum, a Monarchia 102 gyalogezredéből mindössze négy érdemelte ki ezt a megtisztelő címet bátorságával és helytállásával.

Takács Attila ezredes, a dandár parancsnoka beszédében köszönetét fejezte ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének, amiért hozzájárult ahhoz, hogy láthatóvá váljon ez az emléktábla. A parancsnok elmondta: a jövőben elkészül a tábla másolata, amelyet a dandár szeretne a templom külső falán elhelyezni.

1595968816

A koncert apropóját az első világháború centenáriuma szolgáltatta

A koncerten komolyzenei művek csendültek fel. A zeneművek között a közönség részleteket hallgatott meg első világháborús visszaemlékezésekből, és elhangzott Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című verse. Orosz Lőrinc prépost-plébános hangsúlyozta: „A templom és a hit mindig fontos szerepet játszott a katonák és családjaik életében, hiszen családjaik is itt imádkoztak a harcokba induló szeretteikért."

Fotó: a szerző felvételei