Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazaszeretet, szellemiség, megújulás

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Szováthy Kinga, Horváth Sztaniszláv archív felvételei |  2024. április 7. 7:07

Görög Viktória egy éve, 2023 áprilisától vezeti a pákozdi Katonai Emlékparkot. A Nemzeti Emlékhely ügyvezetőjével édesapja örökségéről, rövid- és hosszútávú célokról, az állandó tárlat megújításáról és a látogatók megváltozott igényeiről beszélgettünk.

20240328_Interju_Gorog_Viktoriaval_SZK_05 copy

Édesapja, Görög István, nemcsak az egyik ötletgazdája, hanem tizenhárom éven át ügyvezetője is volt a parknak. Milyen szellemiséget bízott önre? Milyen tanácsokkal látta el?

A kinevezésemben számomra talán az a legfontosabb, hogy édesapám gondolatiságát tovább vihetem. Többedmagával mindig is a fiatalok mihamarabbi megszólítását tartotta a legfontosabbnak, ezért én is azon dolgozom már egy éve, hogy minél hamarabb elültessük a gyermekek lelkében a hazafiság és hazaszeretet magvait. Minden eseményen középpontba helyezzük történelmi nagyjaink emlékét, akik nehéz időkben feláldozták életüket a haza érdekében. Minden programunkat úgy állítunk össze, hogy a fenti gondolatokat tovább adhassuk a jövő generációjának.

Tizenhárom évig volt alkalma megfigyelni a park történéseit. Ügyvezetői munkája előtt milyen kapcsolata volt a pákozdi programokkal, mivel foglalkozott korábban?

Mindenki azt gondolhatja, hogy korábbiakban mindennapi részese voltam a park életének, de ez nem így volt. A programok megtervezésébe olykor engem is bevontak, sokszor magam is segítettem egy-egy rendezvény megvalósításában, de a mindennapi feladatok megoldásának nem voltam részese. Mondhatni hazajártam édesapámhoz, hiszen én székesfehérvári vagyok, ahol tizenhárom évig a város turizmusában dolgoztam. A felkérés nagy megtiszteltetésként ért, azon gondolkodtam sokat, hogy milyen intézkedésekkel tudnám látogatottabbá tenni a kiállításainkat.

20240328_Interju_Gorog_Viktoriaval_SZK_03 copy

Egy éve vezeti a parkot, bizonyára ennyi idő után tisztán látja, hogy miben kell változtatni, mik azok területek, amelyek fejlesztésre szorulnak. Miben szeretne gyors változást elérni?

A parknak az az erőssége, hogy szakmailag hiteles információkkal és kiállítási tárgyakkal várjuk a látogatókat. A parknak csupán azért kell változnia, mivel a körülötte lévő világ is változik. Talán nem is a változás szó a legmegfelelőbb ide, hanem a fejlődés. Az idő haladtával mindig bővül a bemutatandó témák listája. Idén ünnepeljük a NATO fennállásának hetvenötödik, hazánk csatlakozásának huszonötödik évfordulóját. Ezek az események mindig új irányokat nyitnak meg előttünk, ahol lehetőségünk van új módszerekkel bemutatni a magyar hadtörténelem fontos eseményeit. Ahogy a látogatói igények is változnak, nekünk úgy kell a fejlesztési irányainkat meghatározni.

Melyek ezek a látogatói igények? Elsősorban technikai vagy tartalmi változásokra kell gondolnunk?

A tartalom vonatkozásában szeretnénk elérni, hogy a kiállítóterekben az aktuális missziós szolgálatokat és békefenntartói feladatokat is bemutathassuk. Igyekszünk a fiatalokat az általuk ismert kommunikációs csatornákon megszólítani, próbáljuk minél interaktívabb eszközökkel bemutatni számukra a tárlatokat. Az világos számunkra, hogy az iskolások a digitális világban élnek, azonban azt is észrevesszük, hogy a gyönyörű Velencei-tavi környezetben szeretnek kicsit kiszakadni az online térből. Mozgalmas foglakozásainkon sokkal jobban megélik és megértik azokat az üzeneteket, amiket szeretnénk nekik átadni, a történelem ismeretét, a hazaszeretetet, azt, hogy mit jelentett egykoron, és mit jelenthet akár ma az, hogy megvédjük a hazánkat, benne a családunkat, a hitünket. Ezért élvezik annyira a programjainkat, mint például az apródképzőt, amikor játékosan foglalkozunk az óvodás, kisiskolás csoportokkal, vagy a hazafiság iskoláját, ahol megtanítjuk nekik többek között a huszárvágás fortélyait. Ezek mind-mind olyan izgalmas élmények, amik sokkal mélyebben megülnek, és hosszabb ideig megmaradnak bennük, mintha kizárólag a hagyományos tárlatvezetések módszereivel, vagy épp csak digitális eszközök bekapcsolásával szólnánk hozzájuk.

202309_Pákozdi Katonai Emlékpark_HSZ

Kik jelentik a célközönséget? A szervezett keretek között, akár hétköznap érkező iskolás csoportok, vagy a javarészt hétvégén érkező, kisgyermekes családok?

Elég széles a célcsoport, akiket szeretnénk üzeneteinkkel elérni. Kiemelt figyelmet fordítunk azokra az iskolai közösségekre, csoportokra, akik szervezett körülmények között érkeznek hozzánk. Az idei évben nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a családok, köztük a nagycsaládosok közül minél többen a Katonai Emlékparkot válasszák hétvégi kirándulásaik célpontjának.

Ha már ők a célközönség, akkor melyek azok az események, amelyeket kiemelne, ajánlana a nagycsaládosoknak?

A nyár folyamán a mostanra már hagyománnyá vált Emlékparki Nyár programsorozattal várjuk a kultúra kedvelőit. Ezek kéthetente, péntekenként megvalósuló ingyenes kultúrestek a Katonai Emlékparkban. Katonazenével, színházi előadásokkal szórakoztatjuk a vendégeket, olykor pedig a hadtörténelemhez, a Magyar Honvédséghez kapcsolódó előadásokat hallgathatunk meg. Természetesen olyan előadásokkal is megpróbáljuk szélesíteni a kulturális palettát, amelyek olyan vendégkört vonzanak, akik még nem jártak az emlékparkban. Legnagyobb rendezvényünk természetesen a Honvédfesztivál, és a szeptember 29-én többszáz hagyományőrző részvételével megvalósuló interaktív csatabemutató. Az egészhetes programsorozat eseményeire hétközben elsősorban az iskolásokat, hétvégén pedig minden érdeklődőt szeretettel várunk.

2023_Pákozd_Honvédfesztivál_HSZ

Terveznek új, a Magyar Honvédséghez kötődő kiállítást az idén?

Idén a főépületben lesz egy nagyobb átalakítás, ahol majd a missziókat és általában a jelen modern hadseregét szeretnénk bemutatni. A teljes földszinti rész megújul, izgalmas látványvilágú kiállítóteret alakítunk ki, melyben megjelennek interaktív VR tartalmak is. Ez a kiállítás nyitottabbá teheti a fiatalok számára a Magyar Honvédséget, részben azért, mert központjában nem a high-tech eszközök bemutatása áll majd, hanem maga a katona, az ember. Azokat a vállalásokat és választásokat szeretnénk bemutatni, amelyek nélkülözhetetlenek e hivatás teljesítéséhez.

A rövidtávú célok mellett hosszabb távon milyen változások várhatók az emlékparkban?

A legfontosabb az, hogy mindenki, aki a Velencei-tó környékén megfordul, látogasson el a Katonai Emlékparkba! Akár azért, mert a történelem iránt fogékony, akár azért, mert a gyönyörű természeti környezetünk vagy programjaink érdeklik. Célom az is, hogy az aktív katonák is minél többször jöjjenek hozzánk. Nem ünnepségek keretében, hanem a családjukkal, gyermekükkel sétálni, és akár mesélni saját élményeikről, munkájukról. Konkrétabban pedig szeretném, hogy a legtöbb beltéri kiállításunk és a Bakaland elnevezésű akadálypályánk is megújuljon, és még több programelemmel, családi feladatlappal, felfedező kalandjátékkal várhassuk az ideérkezőket.

Milyen korosztályt várnak a nyári táboraikba?

Évente három tábort szervezünk, ahová a nyolc és tizennégy éves diákokat várjuk. A napközis táborok minden napjának megvan a maga tematikája, 1848-tól kezdve haladnak a jelen kor felé. Egy turnusban legfeljebb harminc gyermekkel dolgozunk, akik természetesen a történelem és az emlékpark kínálta programok mellett megismerkednek Pákozd környékének látnivalóival is.

Címkékemlékpark