Heteket töltött hókunyhóban

Honnan jött az ötlet, hogy csatlakozzon a Francia Idegenlégióhoz?

Gyermekkori álmom, illetve vágyam volt az, hogy légiós legyek. Körülbelül tíz éves koromban fogalmazódott ez meg bennem, onnantól kezdve rengeteget olvastam a témában, illetve a szomszédom is kint szolgált öt évet és sokszor mesélt a tapasztalatairól. Őt hallgatva azt éreztem, hogy ezt nekem találták ki, így eldöntöttem, hogy mindenképp kipróbálom magam: 1995 augusztusában szereltem fel és mondhatni ott is ragadtam, tizenhét és fél év után 2013-ban szereltem le.

Amikor kiment, mire számított, illetve mit várt az ön előtt álló időszaktól?

Húsz évesen az ember szinte még gyerek, így elsősorban a kalandvágy hajtott és az, hogy katona akartam lenni minden áron. Nyilván izgultam is, ahogy mindenki teszi, ha egy teljesen új világba csöppen. Emellett, bár nem tudom honnan jött, mindenképp szolgálni akartam Dél-Amerikában. Ez nagy álmom volt, meg is fogadtam, hogy addig nem szerelek le, amíg oda el nem jutok.

Számos különböző beosztásban szolgált, köztük hegyivadászként is, amely a SERE szempontjából fontos jártasságot jelent. Hogyan került a 2. Műszaki és Hegyivadász Ezredhez? 

Amikor végeztem az alapkiképzésemmel, az akkor még 6. Műszaki Ezredhez kerültem, a 2. Hegyivadász Századba. 1998-ban a francia állam megbízta az idegenlégiót egy új ezred megalakításával Saint-Christol-ban, ez volt a 2. Műszaki és Hegyivadász Ezred. Ekkorra nekem már nagyon megtetszett a hegyivadász életforma, így egyből kértem az áthelyezésemet, hogy részt vehessek az ezred felállításában. Ahhoz, hogy valaki ebbe bekerüljön, el kellett végeznie minden évben két-két alapképzést, egyet nyáron, egyet pedig télen. Parancsnoki beosztásban, amiben én is voltam, ezt nyilván magasabb szinten kellett teljesíteni. Engem elküldtek a Mont Blanc lábához, Chamonix-be is, a 27. Hegyivadász Dandár iskolájába, ahol hegyi vezetővé váltam. Később az ezred kötelékében volt alkalmam részt venni a norvég hadsereg kiképzésén is, az Északi-sark közelében.

A hegyvidék meglehetősen speciális terep, a különböző tanfolyamok mennyire fókuszáltak túlélési eljárásokra?

A tanfolyamokon természetesen nagy hangsúlyt fektettek a túlélésre. Egyébként rendelkezem Combat en Montagne, illetve Aguerrissement Montagne jelvénnyel is, mindkettőt speciális túlélő tanfolyam teljesítése után kapja az ember. Ezeken többnyire olyasmit tanultuk, amit a SERE kiképzéseken is oktatunk: tűzgyújtás, vízszerzés, menedéképítés. Utóbbi különösen fontos, hiszen hegyivadászként volt, hogy heteket töltöttünk hókunyhókban.

A Bravo szintű SERE kiképzésnek már része az alpintechnikai ismeretek elsajátítása, ami hegyivadászként biztosan fontos részét képezte a mindennapjainak. SERE segédoktatóként foglalkozik ennek oktatásával?

Itthon ennek az oktatásával nem én foglalkozom, viszont valóban sok tapasztalatot szereztem ezen a területen. A Chamonix-ben végzett iskola nyári része például teljesen alpintechnikára épült, ráadásul meg kellett tanulnunk oktatni is az ott elsajátított ismereteket. Egyébként miután hazajöttem szintén foglalkoztam alpintechnikával, amikor Pápán, az MH 47. Bázisrepülőtéren tűzoltóként teljesítettem szolgálatot.

Említette, hogy egy nagy álma volt légiósként eljutni Dél-Amerikába, amit aztán sikerült valóra váltania. Milyen kiképzésekre volt ehhez szükség?

Számos tanfolyamot elvégeztem abban az időszakban, köztük a francia hadsereg Francia-Guyanában települő Egyenlítői Erdei Oktatási Központ (CEFE) túlélés fókuszú Jaguár tanfolyamát. Foglalkoztam vízi, illetve gerillák elleni harcászattal, kábítószer elleni harccal, valamint dzsungelfelderítő és dzsungelharcos képesítésekkel is rendelkezem.

Mire kell elsősorban ügyelni ahhoz, hogy az ember túléljen a dzsungelben?

A dzsungel nagyon specifikus környezet, a fák között a látótávolság lecsökken, tíz méterről már nem látod a bajtársadat. A tévhitekkel ellentétben az élelemszerzés sem egyszerű, nem lóg minden fáról valamilyen ehető gyümölcs, általában kevés az élelem és meglehetősen nehéz hozzájuk jutni. Érdemes horgászni, rengeteg folyó és patak van, a vadászat viszont már bonyolultabb. Nagy hangsúlyt kell fektetni a menedéképítésre is, rengeteg a mocsaras vidék, ami teljesen más menedéket kíván meg, mint mondjuk egy szárazabb terep. Nagyon sokat tanultunk a térképészetről és a tájékozódásról, hiszen a dzsungelban rendkívül nehéz kommunikálni. Volt olyan, hogy fel kellett másznunk egy harminc méteres fára, hogy GPS jelet találjunk. És ami még nagyon fontos, hogy tudd beosztani az idődet, mert nem mindegy, hogy mikor indulsz el reggel, vagy mikor állsz neki olyan területet keresni, ahol menedéket tudsz építeni éjszakára. A magas fák miatt ugyanis hihetetlenül gyorsan sötétedik, előfordult, hogy délután ötkor már koromsötét volt. A leghosszabb idő, amit egyhuzamban a dzsungelban töltöttem, negyven nap volt.

SERE segédoktatóként mennyire tudja felhasználni ezeket a tapasztalatokat?

Teljesen, hiszen én az extrém körülmények közötti túlélés, azon belül is a víz- és élelemszerzés, valamint a víztisztítás oktatásáért vagyok felelős. Amikor Afrikában teljesítettem szolgálatot a sivatagi túlélés fortélyait is elsajátítottam, rendelkezem Aguerrissement Desert képesítéssel is. Ott megtapasztaltam, hogy mennyire lecsökkenti a túlélés esélyét, ha nincs, vagy nem elég tiszta a víz. Igyekszem mindig mindennek a pszichológiájára is kitérni a felkészítéseken, mert azt vallom, hogy elsősorban mentálisan nehéz átélni ezeket a helyzeteket. Az idegenlégióban erre nagy hangsúlyt fektettek, például az afganisztáni missziók előtt mindig kaptunk ilyen irányú felkészítést, nem csak azért, hogy a helyszínen helyén kezeljük a dolgokat, hanem azért is, hogy segítsék utána a feldolgozást.