Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelem és honvédelmi nevelés

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kismartoni Mátyás |  2020. október 30. 19:46

A Magyar Honvédség az elitet keresi - hangsúlyozta dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára „A honvédelem és a honvédelmi nevelés” címmel tartott előadásában, október 30-án, pénteken, Nyíregyházán.

KISM5335_1

A Nyíregyházi Egyetem, valamint az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ közös rendezvényén dr. Ruszin Romulusz úgy fogalmazott: a honvédelem nemzeti ügy, melynek megvalósítása nemcsak a katonák feladata, erről mindenkinek a saját szintjén kell gondoskodnia.

Dr. Ruszin Romulusz emlékeztetett, mióta nincs sorkötelezettség, nincs meg az állandó kapcsolat a haderő és a civil társadalom között, így a társadalom nem rendelkezik kellő információval a Magyar Honvédség feladatrendszeréről. „Rajszinttől egészen zászlóaljszintig megvan az a készenléti szolgálat, amely azonnal el tud indulni, ha az országunkat veszély fenyegeti. Emellett vannak NATO készenléti és Európai Unión belüli feladataink, amelyeknek meg kell felelnünk” – tette hozzá a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

KISM5278_1

Előadásában ismertette a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program legfőbb irányvonalait, a megvalósult és a folyamatban lévő beszerzéseket, amellyel magunknak és szövetségeseinknek is bizonyítottunk. „Ez a technológia 21. századi, tehát elmondható, hogy megvásároltuk a jövő technikáját. Amennyiben komolyan vesszük a honvédelmet akkor ez egy hosszú távú befektetés” – mondta dr. Ruszin Romulusz, hozzátéve, ezeket az eszközöket nemcsak beszereztük, hanem az a cél, hogy megteremtsük a képességet a hazai gyártásra is. „Azzal, hogy az új technológia és a gyártás bekerül hazánkba, újra meglesz az a lehetőség, hogy a magyar szakembereket itthon képezzük” - hangsúlyozta.

A honvédelmi tárca helyettes államtitkára kifejtette azt is, hogy a feladatok végrehajtása során elengedhetetlen az együttműködés a többi egyenruhás és társadalmi szervvel, hiszen a célokat csak közösen érhetjük el.

KISM5242_1

Ezt követően kiemelte a tartalékos rendszer szükségességét, az eddig elért eredményeket, valamint ismertette az erre vonatkozó fejlesztési irányokat. Emlékeztetett: 2010-ben tizenhét tartalékosa volt hazánknak, mára ez a szám több mint tízezer főre nőtt. „Ezt a programot folytatnunk kell, mert a tartalékos rendszer egy fontos összekötő kapocs a társadalom és Magyar Honvédség között. Tisztelet és megbecsülés jár a tartalékos katonáknak, hogy vállalják ezt a többlet terhet, mi pedig igyekszünk többletjuttatással honorálni a szolgálatukat” – jelentette ki dr. Ruszin Romulusz, aki elmondta azt is, óriási előrelépés, hogy magyar tartalékos katonák hamarosan az Ohiói Nemzeti Gárdával vehetnek részt közös gyakorlaton.

A helyettes államtitkár ezt követően a Honvéd Kadét Program három szintjét ismertette, amelynek legfelső fokán a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium áll. „Azt szeretnénk, hogy 2030-ig legyen 8-10 ilyen intézményünk az ország különböző pontjain. Hogy mi vezérel bennünket ebben a kérdésben? Szeretnénk egy országos lefedettséget. Ha az intézmény közelében van katonai alakulat az megkönnyíti az ellátást, ugyanakkor törekszünk arra is, hogy olyan települések legyenek a közelben, ahol a hadiipari fejlesztések megvalósulnak” - fogalmazott.

KISM5349_1

Második szintként a honvédelmi nevelés jelen van a szakképzésben, amely jelenleg tíz tanintézetben érhető el. Őket követi az a hatvannyolc iskolából álló rendszer, amely intézményekben alapszintű érettségit lehet tenni a honvédelmi alapismeretek tantárgyból. „Hogyan tudjuk motiválni a fiatalokat? Életpályát és hivatást tudunk számukra biztosítani. Arra, hogy a Magyar Honvédség egy biztos munkaadó, arra az elmúlt 10 év kőkeményen rámutatott. Ugyanakkor szeretnénk az ösztöndíjprogramunkat is kiszélesíteni, hiszen a társadalomból táplálkozunk” – jelentette ki.

KISM5235_1

„Ehhez egy új vezetői szemléletre van szükség, amelynek figyelembe kell vennie a világban zajló biztonságpolitikai változásokat is” – mondta dr. Ruszin Romulusz, aki utalt az új típusú hadviselésre, a kibertérben folyó hadműveletekre, a hibrid hadviselésre, a balkáni feszültségre, valamint a migránsválságra, amelyre új típusú válaszokat kell adni.

GALÉRIA